UtánpótlásSport
2024. február 22.
  • instagram
KADÉT ÉS JUNIOR VÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG (NÁPOLY)
Keresés:

Sportágak

Sportlövészet

2023-12-02 19:39

Török Ferenc vb- és Eb-aranyat is nyert az idén

A 20 éves puskás sportlövő, Török Ferenc az idén a juniorok világ-, valamint Európa-bajnokságáról is hozott haza csapataranyat, míg utóbbi viadalon egyéniben is dobogóra állt.

Ismét eredményes évet zár a Csepel TC sportlövője, Török Ferenc.

A 20 éves puskás versenyző idei eredményei közül kiemelkedik, hogy

a tallinni junior Európa-bajnokságon 10 méteren egyéni ezüstérmet szerzett,

míg Tóth Annával vegyes csapatban aranynak örülhetett, majd a csangvoni junior-világbajnokságon az 50 méteres fekvő versenyszámban érdemelt ki első helyet csapatban Dénes Andrással és Wittmann Péterrel. A dél-koreai megméretésen fekvőben ezúttal az ötödik helyen zárt egyéniben, de ez a remek eredmény is elmarad a tavalyi teljesítményétől, amikor Kairóban bronzérmes lett.

„Az évkezdet fényesebb volt, mint a befejezés, de összességében elégedett lehetek, hiszen több szép eredményt is elértem – mondja Deme Zoltán tanítványa. – A junior Eb-szereplésemre azért is vagyok büszke, mert egy olyan, beállításokat érintő szabályváltozás szerint készültem, ami végül csak később lépett érvénybe. Aztán az 50 méter került fókuszba, és a junior-vb-n nagyon kevés hiányzott összetettben a döntőhöz, fekvőben pedig az újabb éremhez. Emiatt maradt bennem némi hiányérzet, de a csapatban megszerzett aranynak természetesen nagyon örülök.”

Török Ferenc edzője, Deme Zoltán gratulációját fogadja Forrás: MSSZ

A sokra hivatott fiatal jövőre az utolsó juniorévét kezdi meg, ám ez nem jelenti azt, hogy csak a korosztályos mezőnyből szeretne kiemelkedni.

„Bár az év második felében nem minden úgy sikerült, ahogyan terveztem, az elért eredményeim lendületet és önbizalmat adnak a folytatáshoz.

Jövőre szeretnék elindulni a győri felnőtt Európa-bajnokságon,

amely nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen nagyon erős a hazai férfimezőny, ezért a válogatókon kiemelkedően kell lőni. Ha ez mégsem jön össze, akkor a juniorok között igyekszem kihozni magamból a legtöbbet és újabb érmeket szerezni.”

Török Ferenc jövőre a győri felnőtt Európa-bajnokságon is lőállásba lépne Forrás: MSSZ

Bár a felnőttválogatottság kiharcolása valóban nem egyszerű feladat, Törökre inkább jó hatással van, hogy a világ legjobbjaival küzdhet meg a helyekért.

Ha ilyen ellenfelek vesznek körül, akkor az ember nem eshet abba a hibába, hogy elkényelmesedik vagy hamis képet alakít ki magáról.

Pekler Zalán vagy Péni István folyamatosan magas szintet hoz, és ez ösztönöz a még több edzésre. Viszont a helyzet azért is pozitív, mert értékes tapasztalatokat is gyűjtök mellettük, így esetleg ha egy rangos nemzetközi felnőttversenyen a döntőbe csöppenek, nem fogok meglepődni vagy megijedni a színvonaltól. “

(Kiemelt képünkön: Török Ferenc Forrás: MSSZ)