UtánpótlásSport
2024. október 4.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Korcsolyasportok

2023-12-04 10:31

Egy éremmel zárt a magyar csapat a hollandiai junior-világkupán

A magyar juniorkorú rövid pályás gyorskorcsolyázók Szigeti Dóra révén egy érmet szereztek a hollandiai Leeuwardenben rendezett világkupaversenyen.

A juniorkorú rövid pályás gyorskorcsolyázók évadbeli második világkupáját rendezték a hollandiai Leeuwardenben.

A hazai sportági szövetség tájékoztatása szerint a megméretés második versenynapján is jól kezdett a magyar csapat, és a tízfős keretből ismét

nyolcan jutottak tovább a negyeddöntőkbe, valamint az elődöntőkbe.

Az 1000 méteres táv leány B-döntőjében Schönborn Melinda harmadikként ért célba, Szigeti Dórát pedig szabálytalanság miatt kizárták, míg a fiúk 1000 méteres B-döntőjében Granasztói Ádám ütközést követően jutott ugyanerre a sorsra.

Az 500 méteres távok B-döntőiben Nógrádi Panka a harmadik helyen végzett, a Csizmadia Márk, Granasztói Ádám, Szigeti Dóra és Végi Diána Laura alkotta mix-váltó pedig a második helyet szerezte meg a B-döntőben, ezzel összesítésben a hatodik helyen végeztek a magyar fiatalok a világkupán.

A küldöttségünknek tehát egyetlen érmet érdemelt ki Hollandiában, az első napon Szigeti Dóra 500 méteren szerzett ezüstérmet.

(Kiemelt fotó: Paul Bos, MOKSZ/Facebook)