UtánpótlásSport
2024. február 22.
  • instagram
KADÉT ÉS JUNIOR VÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG (NÁPOLY)
Keresés:

Sportágak

Szakszemmel

2023-12-05 10:19

Egy nap az utánpótlásért: zsúfolt ház előtt kezdődött meg a konferencia

Kedd délelőtt zsúfolt házas közönség előtt megkezdődött a Lurdy Ház Rendezvényközpontjában az Egy nap az utánpótlásért című konferencia. A fiatalok sportjának aktuális témáit boncolgató rendezvényt az Utanpotlassport.hu szerkesztősége szervezte a Magyar Edzők Társasága szakmai együttműködésével.

Az Utanpotlassport.hu szerkesztősége 2011 óta minden évben megrendezte nagy sikerű utánpótlás-nevelési konferenciáját, és ez az idén sincs másképp. Az Egy nap az utánpótlásért című, egész napos szakmai eseményen ezúttal is

klasszis előadók beszélnek a korosztályos sportot érintő aktualitásokról, a legfontosabb ügyekről.

A konferencia rangját jelzi, hogy annak fővédnöke Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

Schmidt Ádámnak, valamint Köpf Károly, a Magyar Edzők Társasága főtitkárának és Bruckner Gábornak, az Utanpotlassport.hu főszerkesztőjének köszöntőjét követően Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára a jövő évi, párizsi játékok előtti helyzetet összegzi a forrongó nemzetközi politika és a magyar esélyek tükrében, majd Sótonyi László, a junior férfi kézilabda-válogatott 2023-ban Az év utánpótlásedzője díjjal kitüntetett szövetségi edzője, a HSA NEKA élvonalbeli felnőttcsapatának vezetőedzője tart előadást.

A résztvevők a nap folyamán beszélgetést hallgathatnak meg a család sikeres utánpótlás-nevelésben betöltött szerepéről az utánpótlás kézilabda-válogatott Imre Bence és Imre Szofi szüleivel, Kökény Beatrix olimpiai ezüstérmes kézilabdázóval és Imre Géza olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívóval. Elmondja gondolatait Szoboszlai Zsolt, a labdarúgó-válogatott csapatkapitányának, a Liverpool középpályásának, Szoboszlai Dominiknak az édesapja, nevelőedzője és id. Herczeg György, az FTC gerelyhajító-edzője, az atlétika egyik legnagyobb reménységének tartott U20-as Európa-bajnok ifj. Herczeg György édesapja is.

Az akadémiai modellt elemzi dr. Sáfár Sándor, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem egyetemi docense, a Nemzeti Sportügynökség kiemelt sportakadémiák és sportegyesületek igazgatóságának igazgatója és Lukács Anikó, a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia ügyvezetője. Kerekasztal-beszélgetés keretében vitatja meg a gyermekkori kiválasztással kapcsolatos anomáliákat dr. Géczi Gábor egyetemi tanár, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem sportmenedzsment tanszékének vezetője, Székely Bulcsú, a Magyar Vízilabda Szövetség utánpótlás-bizottságának elnöke, a KSI pólószakosztályának vezetője és Scheidler Géza, a Magyar Atlétikai Szövetség sportszakmai igazgatója.

Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM a Magyar Sportért Alapítvány kuratóriumi elnöke a tanulni vágyó fiatalok támogatásáról beszél, Németh Roland labdarúgóedző, az N. O. R. T. Complex képességfejlesztő műhely alapítója pedig bemutatja azt az intelligens edzői rendszert, amely jelentős módszertani újítás a nevelőmunkában. Végül dr. Fülöp Márta világszerte elismert pszichológus, a HUN-REN Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos tanácsadója, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi tanára a versengés pszichológiájáról, a versenyhelyzet pozitív megélésének lehetőségeiről tart előadást.

(Kiemelt képünket készítette: Vasas Attila)