UtánpótlásSport
2024. április 17.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Evezés

2023-12-14 13:42

Szinte teljesen megújul az ifjúsági válogatott 2024-re

Az utánpótlás evezős válogatott szövetségi kapitányát, ifj. Pergel Lászlót kérdeztük a megújuló ifjúsági csapatról és az alapozásról.

Az ifjúsági evezős Európa-bajnokságok történetének eddigi legeredményesebb magyar szereplését mutatta be a küldöttségünk a májusi, franciaországi korosztályos kontinensviadalon; a kizárólag olimpiai számokban induló versenyzők közül az egypárevezős Pádár Luca ezüstérmet szerzett, míg a kormányos nélküli négyes (Kalmár Áron, Pálmai Ágoston, Kunstár Simon, Csizmadia Ádám) harmadikként ért célba a fináléban.

Az utánpótlás szövetségi kapitány, ifj. Pergel László az Utánpótlássportnak az ősszel elmondta, az emlegetett korosztályból a legtöbben 2024-ben már az U23-asokat erősítik majd a válogatottban, így az elmúlt időszakban a szakembereknek az elsődleges feladata az új csapat összerakása volt, az idén másodéves serdülőkből.

„Egy evezős, a 2006-os Nagy Zsófi maradt az ifjúsági keret tagja, a többiek mind fellépnek jövőre az U23-asok közé. Fontos állomás volt az őszi hosszútávú keretfeltöltő verseny, ami után húszfős keretet raktunk össze:

a névsornak tagja a serdülők közül két lány és egy fiú is, akik a tudásuk és az eredményük alapján beverekedték magukat az idősebbek közé. Ezek a fiatalok ráadásul az idősebb társaiknál is jobb időket húztak, ami meglepetés, érdemes lesz figyelni a folytatást

 – mondja ifj. Pergel az őszi válogató kapcsán. – A fiataloknak kötelező ergométeres tesztjeik vannak, amit a klubjukban kell teljesíteni, az eredményt pedig az edzőjük által hitelesítve elküldeni nekünk. Külön biztató, hogy olyan fiatalunk is van, aki másfél éve kezdett evezni, de az ifik között megnyerte az egypárevezős számot; remek alapokkal rendelkezik. Jártunk ősszel edzőtáborban is, jelenleg pedig mindenki a saját egyesületében végzi az alapozást. Áprilisban rendezzük majd a korosztályos világversenyek válogatóját, addig gőzerővel készülnek a fiatalok; igyekszünk nagy egységeket keresni és összeállítani. Amit érdemes leszögeznem, hogy nincs kőbe vésve a válogatott névsora, be- és ki is lehet kerülni a csapatból, a korosztályos világversenyek előtt pedig majd szűkül a keret a produkciók alapján.”

(Kiemelt képünk forrása: MESZ)