UtánpótlásSport
2024. május 10.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2023-12-20 13:23

Tiba Panna és Varró Eszter is maradt a női válogatott Eb-keretében

Az Európa-bajnokságra készülő női vízilabda-válogatott kerete 18 főre szűkült, két korosztályos játékos tovább bizonyíthat a kapitányoknak.

Megtörtént az első keretszűkítés az Európa-bajnokságra készülő női vízilabda-válogatottnál, Cseh Sándor és Mihók Attila kapitányi párosa öt játékosnak köszönte meg az eddigi munkát – számol be a hazai szövetségi portál. Az utánpótláskorúak közül a kapus Torma Luca került ki a válogatottból, viszont

továbbra is a kerettel készülhet a csupán 16 éves Tiba Panna és a 17 esztendős Varró Eszter.

„Egyelőre tizennyolc fővel készülünk tovább, a két ünnep között a spanyolországi edzőtáborba pedig tizenhatan megyünk, azt követően jelöljük ki a tizenötfős Eb-csapatot – mondta Cseh Sándor. – Év vége van, rossz idő, vírusok repkednek, ezt múlt héten is megtapasztaltuk, azaz az Eb-t követően is nagyobb létszámmal akarjuk majd folytatni a vb-felkészülést, úgyhogy akiktől most el kellett köszönnünk, azok is visszakerülhetnek még a keretbe, ha úgy alakul.”

(Kiemelt képünkön: Tiba Panna a legfiatalabb tagja az Eb-re készülő keretnek Forrás: MVLSZ)