UtánpótlásSport
2024. május 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Evezés

2023-12-22 15:19

Továbbra is az olimpiai számok állnak az utánpótlás fókuszában

Lőrincz Attilát, a felnőtt és az U23-as evezős válogatott szövetségi kapitányát kérdeztük az utóbbi korosztály idei világversenyeiről és a jövő évre vonatkozó célokról.

Tavaly ősszel vette át elődje, Molnár Dezső lemondása után a felnőtt és az U23-as evezős válogatott szövetségi kapitányi posztját Lőrincz Attila, aki előtte a hazai utánpótlást irányította. A szakember így sem szakadt el a korosztályos versenyzőktől, az utánpótlás szövetségi kapitányként őt követő ifj. Pergel Lászlóval szorosan együtt dolgoznak.

A nyári eseménydömping során az U19-esek mellett az U23-asok is akcióba lendültek, július második felében a bulgáriai vb-n, egy hónappal később pedig a németországi Eb-n szálltak vízre. A dobogó az utóbbin jött össze, a Szöllősi Balázs, Bridge Henry könnyűsúlyú kétpár ezüstérmet szerzett.

A tavalyi év végén a létszámunk miatt bizakodó voltam 2023-mal kapcsolatban, ám elég komoly lemorzsolódás történt az évad előtt; a tanulás és a munka közbeszólt, még az eredményesebb versenyzők esetében is. Pedig nagyobb csapatokban és egységekben gondolkodtunk, ám emiatt az eredeti elképzeléseinket át kellett írni

– mondja Lőrincz az év elejéről. – A világbajnokság volt az első, egyben a legkomolyabb idei megméretésünk. Picit szívfájdalom nekem, hogy nem sikerült A-döntős helyet szereznünk, pedig voltak reményeink a kezdés előtt. A pontszerzés (vagyis az első nyolcba való bejutás – a szerk.) azért összejött, de a legjobbak közé nem fértünk be, annak ellenére, hogy a csapatunk nagyobbik része jó formában evezett. Fehérvári Eszteren kívül mindenki olimpiai számban indult, ez azért nehezíti a helyzetet, de ez vezethet majd sikerre, ha el akarjuk juttatni a magyar evezősöket az ötkarikás játékokra. Az Eb a dubló ezüstérmével jobban sikerült, mellettük Fehérvári Eszter is A-döntőbe jutott. Kiemelendő, hogy Balázs és Henry megismételte az egy évvel korábbi eredményüket. A legjobb ifiként Pádár Luca is lehetőséget kapott a kontinensviadalon, ő a B-döntőig jutott.”

Az U23-as válogatottból többen is belépnek a felnőttek közé 2024-ben, az ifjúsági versenyzők közül viszont többen is belépnek a korosztályba januártól, mint például az ifi Eb-n ezüstérmet szerző Pádár Luca.

„Többen is érettségiznek tavasszal, ami nem könnyíti majd meg a felkészülést a nyári világversenyekre, de igyekszünk olyan menetrendet kialakítani a fiatalokkal, amivel mindenre jut megfelelő idő. Nem szabad az újonc U23-asokra nagy terhet rakni, hiszen nekik éveik lesznek beleerősödni a kategóriába. Ahogyan az idén, úgy a folytatásban is az olimpiai számokra helyezzük majd a hangsúlyt, ennek megfelelően igyekszünk összeállítani az egységeket.”

(Kiemelt képünkön: a férfi négyes az U23-as vb-n Fotó: MESZ)