UtánpótlásSport
2024. április 17.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2023-12-30 18:29

A világbajnokságon is dobogóra állt Zemán Zóra az idén

Az év leány utánpótláskorú öttusázójának választott Zemán Zóra az idén többek között az U19-es Európa-, majd a világbajnokságon is egyéni érmet szerzett.

Az egyik legígéretesebb hazai öttusázó, Zemán Zóra a Tolna vármegyei Kapospuláról indult, kezdeti sikereit dombóvári színekben érte el, 2021-től pedig a Budapesti Honvédnak szállítja a figyelemre méltó eredményeket.

A 17 éves reménység fejlődése a fővárosban is töretlen maradt, ez az év pedig a nemzetközi színtéren is kimagaslóan sikerült a számára.

Zóra az U19-es korosztály első éveseként

a litvániai Európa- és a törökországi világbajnokságon is egyéni bronzérmet érdemelt ki,

az Eb-n nem mellesleg a leánycsapattal és Tamás Botonddal vegyes váltóban is győzött, továbbá a lányokkal a vb-n is felállhatott a dobogó második fokára.

Zemán Zórának a vb-érem megszerzése sem jelentett akadályt Fotó: UIPM World Pentathlon / Filip Komorous

Az idén itthon is remeklő, többek között U19-es országos bajnoki címet, valamint junior ob-ezüstöt szerző tinédzsert az esztendő végén a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) az év legjobb leány utánpótlás-versenyzőjének választotta a sportágban.

„Az évem sokkal jobban sikerült, mint vártam – mondja Zóra. – Az elsődleges célom az volt, hogy kijussak a korosztályom világversenyeire, és külön örültem, hogy ezt az első helyen sikerült megtennem, mert így váltóban is indulhattam azokon. Az Európa- és a világbajnokság is felejthetetlen marad. Természetesen mindkét versenyre úgy mentem, hogy szeretném magamból kihozni a legtöbbet, és

azt is tudtam, hogy képes vagyok érmet szerezni, de a pillanat, amikor ott álltam a dobogón, mégis kicsit hihetetlennek tűnt.

A vébé mezőnye sokkal erősebb volt, ezért az ott megszerzett bronzérmemre mondhatom, hogy az eddigi pályafutásom legnagyobb, legszebb eredménye. A sikerek jót tettek az önbizalmamnak, motivált vagyok, és nagyon örülök, hogy a sok befektetett munka megtérült.”

Zemán Zóra a Honvéd és a magyar öttusa kiemelkedő ígérete Forrás: Budapesti Honvéd

Zóra edzéseit a Honvédban Kovács Tamás szakosztály-igazgató, vezetőedző koordinálja, és munkáját természetesen mindegyik versenyszámban más-más szakember felügyeli. A sokra hivatott fiatal egyébként a klubjában egyszerre lett az év női és az év utánpótláskorú öttusázója is 2023-ban, a szövetségi kitüntetést pedig első ízben vehette át.

„Végre eljött az idő – kommentálja jókedélyűen a MÖSZ döntését Zóra. – Már három éve pályázok erre a címre, úgyhogy jó érzés, hogy az idén rászolgáltam a díjra az eredményeimmel. Jövőre az U19-esek között az idősebb évjáratot fogom képviselni, de nem lesz könnyű dolgom, mert az eggyel fiatalabbak is nagyon ügyesek, erősek.

2024-ben ugyanúgy szeretnék ott lenni a korosztályos világversenyeken, és azért dolgozom tovább, hogy a jövő évem legalább ilyen sikeres legyen, mint az idei.

Ha ez összejön, akkor megint nagyon boldog leszek.”

(Kiemelt képünkön: Zemán Zóra felszabadultan versenyzett az U19-es vb-n Fotó: UIPM World Pentathlon / Filip Komorous)