UtánpótlásSport
2024. május 7.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2024-01-11 11:44

Hegyi Krisztiánnak kedvezhet a Den Bosch stílusa

Hegyi Krisztián, az U21-es labdarúgó-válogatott csapatkapitánya a folytatásban a holland másodosztályban szereplő Den Boschban bizonyíthat.

Nemcsak klubot, hanem országot is vált Hegyi Krisztián – írja a Nemzeti Sport Online.

 A West Ham United kötelékébe tartozó 21 éves kapus 2019 tavaszán szerződött a Premier League-klubhoz, amelynek utánpótlását végigjárta, majd a tartalékegyüttesében csapatkapitányként szerepelt. Az idény elején a londoniak kölcsönadták a harmadosztályba feljutó Stevenage-nek, amelynek színeiben négy bajnokin és két Ligakupa-mérkőzésen védett. Januárban visszatért anya­klubjába, ám hétfőn érkezett a hír, a holland másodosztályban 18. helyezett FC Den Boschnál tölti a tavaszi szezont.

„A lábmunkát jobban lehet itt fejleszteni, kamatoztatni, mint Angliában, ahol inkább az erőteljes futball van előtérben, ezért mindenképpen szerettem volna fél évre országot váltani   – idézi a portál a fiatalt, aki már a felnőttválogatottba is meghívást kapott. – Az utóbbi időben sokat beszélgettem a West Ham United kapus­edzőjével, Xavi Valeróval, aki támogatta, hogy ha már ez az egyik erényem, fejlesszem tovább olyan környezetben, ahol még magabiztosabbá válhatok.

Több ajánlat érkezett, ám amint megkaptam a Den Boschét, éreztem, az lesz a megfelelő annak alapján, amit felvázolt a klub.

A holland másodosztály fiataloktól hemzsegő bajnokság, amelyben a fejlődés áll a középpontban, ez nagyon vonzó volt. Nem játszott szerepet a döntésemben, hányadik helyen áll a csapat a tabellán – remélhetőleg segítségére leszek, és megindulunk felfelé, ami jó fényt vetne rám is. Az persze csak a kölcsönszerződés lejártakor derül ki, jó döntést hoztam-e a klubváltással, mindenesetre bizakodom.”

(Kiemelt képünk forrása: NSO)