UtánpótlásSport
2024. május 9.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ifjúsági téli olimpia

2024-01-23 14:51

Hibátlanul csoportelső a 3x3-as leány hokiválogatott

A 3x3-as leány jégkorong-válogatott százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg csoportját a gangwoni ifjúsági téli olimpián.

Hibátlan teljesítménnyel, veretlenül jutott tovább a csoportjából a 3x3-as leány jégkorong-válogatott a dél-koreai Gangwonban zajló ifjúsági téli olimpiai játékokon.

A Magyar Olimpiai Bizottság tájékoztatása szerint kedden a házigazda Dél-Koreát és Olaszországot győzte le a magyar csapat fölényesen, így bejutott az elődöntőbe, melyben szerdán megint az olaszokkal találkozik.

„Jól sikerült a csoportkör, örülök az eddig látottaknak, az igazi feladat azonban még csak ezután vár a lányokra, a valódi kihívás holnaptól kezdődik – nyilatkozta Marleen Collins Delaney szövetségi kapitány. – Jó is, hogy az olaszok elleni mérkőzés maradt a csoportkör végére, mert az ellenfél nagy csatára kényszerített minket, fizikailag is kemény, jó meccset játszottunk. A lányok elfáradtak, de ez a téli olimpia,

holnap ugyanúgy készen kell állniuk a csatára, mint ma, hiszen az ilyen tornákon bármi megtörténhet.
A magyar hokis lányok az elődöntőben is az olaszokkal találkoznak Fotó: Szalmás Péter/MOB-Média

Kedden továbbá alpesisíben Körtvélyessy Dóra a 24. helyen zárta az óriás-műlesiklást, freestyle síben pedig Szeghalmi Fanni a 10., Tymcyna Dóra a 22. lett. Biatlonban a sprintszámot rendezték, melyben Kunos László a 89., Bozóki Laura pedig a 81. helyet szerezte meg. A gyorskorcsolyázók 1500 méteres számában Vancsó Rebeka a 28., Sándor Lilla pedig a 29. helyen fejezte be a versenyt.

IV. IFJÚSÁGI TÉLI OLIMPIA, GANGWON

4. versenynap


Alpesisí. Óriás-műlesiklás. Lányok: 1. Geirgia Collomb (Olaszország) 1:41.10, 2. Shaienne Zehnder (Svájc) 0.11 másodperc hátrány, 3. Astrid Hedin (Svédország) 1.03 mp h., …24. Körtvélyessy Dóra (Magyarország) 9.39 mp h.

Biatlon. Sprint. Fiúk (7.5 km): 1. Antonin Guy (Franciaország) 20:57.7 (1 lőhiba), 2. Tov Roeysland (Norvégia) 31.8 másodperc hátrány (1), 3. Flavio Guy (Franciaország) 57.5 (4), …89. Kunos László (Magyarország) 7:49.2 perc h. (5). Lányok (6 km): 1. Carlotta Gautero (Olaszország) 19:40.2 (1), 2. Ela Sever (Szlovénia) 35.0 mp h. (3), 3. Polina Putsko (Ukrajna) 1:13.9 (1), …81. Bozóki Laura (Magyarország) 9:20.4 p h. (7)

Freestyle sí. Sí-cross. Lányok: 1. Uma Kruse Een (Svédország), 2. Morgan Shute (Egyesült Államok), 3. Leena Thommen (Svájc), …10. Szeghalmi Fanni (Magyarország), …22. Tymcyna Dóra (Magyarország)

Fiúk: 1. Niklas Höller (Németroszág), 2. Janik Sommerer (Ausztria), 3. Maans Abersten (Svédország), …

Gyorskorcsolya. 1500 m. Lányok: 1. Angel Daleman (Hollandia) 2:02.90, 2. Yunqi Liu (Kína) 0.39 mp h., 3. Hanna Mazur (Lengyelország) 2.23 mp h., …28. Vancsó Rebeka (Magyarország) 19.16 mp h., 29. Sándor Lilla (Magyarország) 21.27 mp h.

3x3 jégkorong. Lányok: Magyarország–Korea 16–0 (7–0, 5–0, 4–0). Magyarország–Olaszország 11–1 (2–0, 4–1, 5–0)

(Kiemelt képünkön: a leány 3x3-as hokiválogatott Fotó: Szalmás Péter/MOB-Média)