UtánpótlásSport
2024. október 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2024-02-08 11:55

Tizennyolc éves nigériai szélsőt igazolt a DVSC

Tovább építi az afrikai kapcsolatait a DVSC: a debreceni futballklub leigazolta a 18 éves nigériai szélsőt, Shedrach Kayét.

A DVSC labdarúgócsapata a honlapján adta hírül, hogy tovább építi afrikai kapcsolatait, melynek eredményképpen 18 éves nigériai szélsőt igazolt a klub.

Továbbra is szoros az együttműködés a DVSC és a klub afrikai kapcsolatai között.

Ennek keretein belül a DVSC vezető játékosmegfigyelője, Gulácsi Bence több alkalommal is részt tudott venni Nigériában szervezett scouting programokon – írja a dvsc.hu. – Ezek során több helyi klub mérkőzéseit is meglátogatta, rengeteg egyeztetést folytatott, a DVSC számára legérdekesebb játékosok pedig meghívót kaptak próbajátékra Debrecenbe.”

Ezen stratégia keretében a DVSC már korábban szerződést kötött a 19 éves David Nwachukwuval, aki a tavaszt kölcsönben az NB II-es BVSC-nél tölti. Ezúttal pedig egy 18 éves, ugyancsak nigériai tehetség, Shedrach Kaye érkezett a klubhoz, aki tavasszal az NB III-as DVSC II-ben bizonyíthat, mellyel már tavaly januárban és júliusban is együtt készült, korábban hazájában a Yobo FC-ben és a Mavlon FC-bven szerepelt.

A próbajáték során gyorsaságával, agresszivitásával és gólérzékenységével is felhívta magára a figyelmet és mivel nemrég betöltötte a 18. életévét, így ebben az átigazolási időszakban vált szerződtethetővé. Az együttműködés folytatódik, köszönhetően a vendéglátók kedvességének és a két fél közötti korrekt kapcsolatnak. A DVSC továbbra is több kontinensen figyeli a tehetségeket”– teszi hozzá a dvsc.hu.

(Kiemelt képünk forrása: dvsc.hu)