UtánpótlásSport
2024. május 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Szakszemmel

2024-02-17 20:16

Fiatal példaképek öltöztek lilába

Több, a sportágában kiemelkedő utánpótláskorú sportoló választotta az UTE-t a közelmúltban.

Az Újpesti Torna Egylet a napokban jelentette be, hogy leigazolta a tavaly 57 kilóban világbajnoki címet szerzett tekvondós Márton Luanát és ikertestvérét, a 62 kilóban junior Európa-bajnok Vivianát. A Madridban élő 18 éves lányoknak eddig nem volt magyar klubjuk, a hivatalos bemutatásra edzőik, a finn Suvi Mikkonen és a spanyol Jesús Ramal is elkísérték őket.

A Márton lányok igazi példaképek új egyesületükben Forrás: UTE

A közelmúlt híre továbbá, hogy az MTK Budapestből Bakodi Róbert vívóedző és több párbajtőröző tanítványa is UTE-színekre váltott. Köztük a felnőttválogatott, felnőtt csapat Eb-ezüstérmes, junior-világkupagyőztes, 18 esztendős Wimmer Dorina.

Az elmúlt időszakban több kiemelkedő korosztályos sportoló is az UTE-t választotta,

például tavaly a csapatban felnőtt-vb-bronzérmes, a kombinált versenyszámban világcsúcstartó öttusázó, szintén 18 éves Bauer Blanka szerződött át a Budapesti Honvédból.

Wimmer Dorina a magyar női párbajtőr egyik kiemelkedő ígérete Forrás: Magyar Vívó Szövetség

Az UTE kommunikációs igazgatója, Balogh Péter Dávid a fiatalok szerződtetése kapcsán a honlapunknak elmondta, hogy:

„Az egyesületünkben nagyon emberi és családias a légkör, de ez csak egy a sok közül, ami vonzóvá teszi a klubunkat a sportolók számára. Egyébként ritka, hogy az UTE keres meg valakit szerződtetés céljából, többségében a sportolók választanak minket, mert látják, hogy magas szintű szakmai munka folyik az egyesületben, azon belül kiemelten az olimpiai sportágak műhelyeiben, valamint valamennyi szakosztályunk számára jó körülményeket, korszerű létesítményeket biztosítunk. A Márton ikrek is ezeket a szempontokat vették figyelembe, és kiemelték, hogy sokat számított a döntésükben a fogadtatás is. Nem titok, hogy több klub is szívesen látta volna őket a soraiban.

Az UTE-nak nem célja, hogy nagyon ígéretes versenyzőket vagy akár komplett csapatokat elvegyen más kluboktól,

viszont ha megkeresnek minket, akkor igyekszünk mindkét fél számára kedvező megállapodást kötni. Őze István klubigazgató is többször kiemelte, hogy az UTE-nak manapság hatalmas utánpótlásbázisa van, de ugyanolyan fontos a felnőtt, profi sport jelenléte is a szakosztályokban. Azért is, mert a gyerekek elé kellenek példaképek, és azok a felnőttek között is kimagasló eredménnyel büszkélkedő fiatalok, akik korban közelebb állnak hozzájuk, nagyszerűen betöltik ezt a szerepkört is. A kisebbek testközelből figyelik őket, motivációt nyernek és látják, hogy van értelme edzeni, dolgozni. Ezért ha igazolunk, akkor igyekszünk azt olimpiai sportágban tenni, és elsősorban nem kész sportolókkal kötünk szerződést, hanem olyan ígéretekkel, akik valahol a felnőttpályafutásuk elején járnak, és reményeink szerint, szépen építgetve a legmagasabb szintre tudjuk őket eljuttatni.”

Bauer Blanka tavaly döntött a klubváltás mellett Forrás: MÖSZ

Balogh Péter Dávid azt is elmondta, hogy a Márton ikrek szerződtetésével az a megnyugtató hír is együtt járt, hogy a testvérpár magyar színekben képzeli el a jövőjét.

„Természetesen Spanyolországban nagyon szerették volna, hogy a Márton lányok felvegyék az állampolgárságot, és spanyol színekben szállítsák a sikereket. Viszont így, hogy már itthoni egyesületük is van, szinte tényként kezelhetjük, hogy Magyarországot fogják képviselni a későbbi világversenyeken is. De ők is elmondták, hogy

magyar színekben szeretnének versenyezni, mert ahogyan fogalmaztak: a szívük magyar.”

(Kiemelt képünkön: a Márton ikrek Forrás: UTE)