UtánpótlásSport
2024. október 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2024-03-03 14:56

A szövetség és a Testnevelési Egyetem karöltve segíti a leányutánpótlás reménységeit

Székely Norbert, a felnőtt női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányának, a hazai szövetség leányszakágért felelős utánpótlás-koordinátorának irányításával az MKOSZ tehetséggondozó programot indított. A Testnevelési Egyetemen zajló egyéni képzések mellett a fiatalokat igyekeznek teljes körben felkészíteni a sportolói pályájára, így sok más mellett például sportpszichológiai támogatásban is részesülnek.

Eddig nem látott kezdeményezést, központi tehetséggondozó programot indított útjára az ősszel a hazai leány utánpótláskorú játékosok támogatására a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége. Az edzések pedig nem más, mint Székely Norbert vezetésével zajlanak a Testnevelési Egyetem csarnokában, méghozzá az U16-os és az U14-es korosztály kiválasztottjainak.

Mindenekelőtt az volt a célunk, amikor elindítottuk ezt a programot, hogy a fiatalok fejlesztésében segítséget nyújtsunk a kluboknak.

– mondta Székely Norbert, a felnőtt női válogatott szövetségi kapitánya, akit ezúttal utánpótlás-koordinátori minőségében kérdeztünk. – Elsősorban az ügyes és ígéretes játékosok egyéni képzésére helyezzük a hangsúlyt, ugyanakkor itt nemcsak kosárlabdával kapcsolatos szakmai dolgokról van szó, hanem

szeretnénk komplexebb képet adni a lányoknak: segítjük őket a kondicionális munka, a táplálkozás, illetve a pszichés felkészítés terén is, így tisztába lehetnek azzal, hogy mire van szükségük ahhoz, hogy élsportolókká váljanak 

A hétfői napokon a Testnevelési Egyetemen tartunk kiscsoportos foglalkozásokat. Jómagam mellett a TF vezető tanára, Boros Zoltán felügyeli ezeket a tréningeket, valamint Horváth Gergely és Laklóth Anna is segíti edzőként a munkánkat, az erőnléti szegmensért pedig Juhász Ferenc felel. A dietetikai foglalkozásokat dr. Martos Éva, míg a pszichológiával kapcsolatos alkalmakat dr. Szemes Ágnes koordinálja."

A programban jelenleg négy fővárosi klub, a BEAC, az Óbudai Kaszások, a Zsíros Akadémia Kőbánya és a Kiss Lenke KA játékosai vesznek részt. Ugyanakkor Székely hangsúlyozta, a jövőben szeretnének további Budapesten és annak környékén működő egyesületeket bevonni, de nem tartja elképzelhetetlennek azt sem, hogy idővel a kiemelt akadémiákkal is együttműködjenek ezen a téren.

„Ebben az évadban teszt jelleggel vágtunk bele a projektbe, de szerencsére hamar támogató visszajelzések érkeztek, ugyanis a klubok abszolúte pozitívan fogadták a kezdeményezést. Sikerült könnyen összehangolni a közös munkát, amely remélem, hosszú távon is megteszi a hatását, és ezek az erőfeszítéseink idővel a válogatottjainknál is kamatozni fognak. Még az indulási fázisban tart a programunk, de az eddigi tapasztalatok bizakodásra adnak okot.

A lányokon is azt látom, hogy mindenki izgatottsággal csatlakozott hozzánk, és alig várják ezeket a hétfői alkalmakat. Új szemléletet, új impulzusokat kapnak a játékosok.

Azonban ezzel korántsem a klubokban zajló munkát szeretném rossz fényben feltüntetni. Nálunk egyszerűen más aspektusok kerülnek előtérbe a képzésben, csupán arról van szó, hogy a lányok egyfajta plusz támogatásban részesülnek."

(Kiemelt kép forrása: MKOSZ)