Az évadban másodszor nyert a KSI a férfi ob I-ben
A KSI számos fiatalt foglalkoztató férfi vízilabdacsapata a Miskolcot győzte le az első osztályú bajnokságban.
Bravúrgyőzelmet ért el a KSI nagyrészt utánpótláskorú játékosokat foglalkoztó férfi vízilabdacsapata a Miskolc elleni bajnoki mérkőzésen.
Az ob I-es középszakasz alsóházának nyitó körében Horváth János együttese hazai környezetben
A honi szövetségi portál beszámolója szerint kezdetben még csak arra sem lehetett számítani, hogy a Komjádi uszodában megizzad az MVLC, amely két és fél perc elteltével már 3–0-ra vezetett, csakhogy három perccel később már 3–3 volt az állás. Innentől kezdve hol eggyel mentek a vendégek, hol egál volt, majd a második negyedben fordítottak a sportiskolások, a harmadik derekán pedig már néggyel is elléptek. A Miskolc az utolsó percekben még visszajött egy találatra, annál közelebb viszont már nem tudott, így vereséggel kezdte a középszakasztt.
méghozzá egy jelentős skalppal.
(Kiemelt kép forrása: ksipolo.hu)