UtánpótlásSport
2024. július 18.
  • instagram
Junior férfi kézilabda Európa-bajnokság, Szlovénia
Keresés:

Sportágak

Korcsolyasportok

2024-03-10 16:39

Sikeres junior-vb-t zártak a magyar műkorcsolyázók

A tajvani junior műkorcsolya-világbajnokság után a hazai szövetség szakági sportigazgatójával, Bálint Csabával beszélgettünk a magyar fiatalok teljesítményéről.

Tajvan, pontosabban Tajpej adott otthont a juniorkorú műkorcsolyázók és jégtáncosok évadbeli célversenyének, a korosztályos világbajnokságnak, amelyen összesen négy fiatal képviselte a magyar színeket: az előbbi szakágban egyéniben Vlasenko Aleksandr és Dzsumanyijazova Polina állt jégre, a párosok között pedig Rothenbühler Nóra és Berei Mózes József lépett jégre.

Vlasenko végül a 21., Dzsumanyijazova a 19., a Rothenbühler-Berei duó pedig a 12. helyen zárt.

„A párosunk augusztus végén állt össze, így az nem mondható, hogy hosszú közös pályafutás áll a hátuk mögött. Folyamatosan figyelemmel kísértem a munkájukat, fejlődésüket, sokat egyeztettem az edzőjükkel, emiatt nem ért meglepetésként, hogy már az első közös idényükben ott lehetnek a világbajnokságon. Az első versenyükön, Oberstdorfban rögtön megszerezték a vb-induláshoz szükséges minimum technikai pontszámot; örömteli, hogy ez ennyire gyorsan sikerült. A párosok mezőnyében tizenkilenc duó indult, közülük a rövid program után a legjobb tizenhat mutathatja be a kűrt is. A mieink tizenötödikként jutottak tovább, ami pedig óriási eredmény, hogy a szabadprogramban még előrébb léptek, és tizenkettedikként zárták a vb-t.

Ez azt mutatja, hogy a páros jó kezekben van, tehetségük van ehhez, és ha megfelelő hátteret tudunk biztosítani nekik, akkor a jövő évi junior-vb-n, aminek Debrecen ad majd otthont, akár az első tíz között is végezhetnek

 – kezdi az értékelést Bálint Csaba, a MOKSZ műkorcsolya-ágazati sportigazgatója.

Balról: Vlasenko Aleksandr, Dzsumanyijazova Polina, Rothenbühler Nóra és Berei Mózes József Forrás: MOKSZ

Vlasenkonak az utolsó junior-vb-je volt ez, a következő idényben már kizárólag a felnőttek megméretésein indulhat majd.

„A fiúk mezőnye nagyon erős volt, negyvenegy indulóból verekedte be magát Aleksandr a legjobb huszonnégybe. Volt rontott kombinációja, ami komoly ponthátrány jelentett, ám fejlődés, hogy a tripla Axel és a tripla Lutz is nagyon szépen sikerült. A technikai pontszámok erősek, ám a komponensek terén, a koreográfiában, a zenével való összehangban, az előadásmódban bőven maradt még; ha ezt is sikerül helyretenni, igazán jó versenyzőt faraghatunk belőle. Kiemelendő, hogy a kűr során több helyet is előrelépett, a szabadprogram során tizenkilencedik lett – mondja a sportvezető, aki a leánymezőny egyetlen magyar indulójára is kitér. – Polina negyvenhat induló közül került be a legjobbak közé, annak ellenére, hogy rontott a rövid programjában. Tripla Lutzból esett, amivel sok pontot veszített; ha a hibáit is hozza, a tizenkettedik hely környékén kvalifikált volna.

Szerencsére ez így is sikerült neki, a kűrje viszont neki is szépen sikerült, így lett meg a tizenkilencedik hely. Remek alapokra építkezhet, ő még csak tizennégy éves, szép jövő előtt áll. Mindhárom kategóriában sikerült a kvalifikáció, összességében sikeres világbajnokságot zártunk!

(Kiemelt képünkön: Dzsumanyijazova Polina Forrás: MOKSZ)