UtánpótlásSport
2024. október 12.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2024-03-30 14:48

Bronzérmet szerzett Nápolyban az U15-ös fiúválogatott

A mostani U15-ös fiú vízilabda-válogatott először szerepelt nemzetközi tornán, és Nápolyban bronzérmet érdemelt ki.

Az U15-ös fiú vízilabda-válogatott számára az idén nem rendeznek világversenyt, a legjobbaknak az U16-os világbajnokságon lehet alkalmuk bizonyítani.

Ettől függetlenül ez a korosztály is igyekszik visszajelzést kapni az európai színtéren, és Nápolyban első ízben szerepelt a Lukács Gergely és segítője, Lehmann István által irányított válogatott nemzetközi megméretésen.

A hagyomágyosan Húsvétkor rendezendő kupán a magyarok mellett a házigazda Olaszország, Montenegró, Horvátország és Szerbia fiataljai vettek részt – a torna nívójára tehát nem lehetett panasz.

A magyar fiúk a szerbekkel 10–10-re végeztek, majd ötméteresekkel nyertek (4–3), a horvátokat 10–7-re győzték le, a montenegróiaktól viszont 14–6-ra, míg az olaszoktól 9–5-re kikaptak,

így végül bronzérmesek lettek.

Lukács Gergely a hazai szövetségi portálon megjelent összefoglalójában hangsúlyozta, hogy nagyon hasznos viadalon van túl a csapat.

„Ennek a korosztálynak ez volt az első lépése a nemzetközi szintéren, és mindjárt egy ilyen rangos megméretéssel kezdtük az utunkat. Az elmúlt időszak legfontosabb feladata a korosztály feltérképezése volt, tulajdonképpen – a tapasztalatszerzés mellett – ez a torna is ezt a célt szolgálta. Sokat nem tudtunk együtt készülni, összesen egy napot gyakoroltunk az esemény előtt, de ehhez képest több biztató jel is volt.

Jó volt látni, hol tartunk a nemzetközi mezőnyhöz képest, mi az, ami jól megy, és mi az, amiben fejlődni kell.

Elkezdődhetett a csapatépítés folyamata is.”

A szövetségi tréner kiemelte, hogy a  játékosok rengeteg tapasztalatot szerezhettek, a bőrükön érezhették a különbséget a nemzetközi riválisokkal vívott mérkőzések és a hazai bajnokik között.

„Volt itt hátrányból megfordított, majd büntetőkkel megnyert mérkőzés, magabiztos siker, illetve szorosabb és nagyobb vereség is egyaránt. A legfontosabb, hogy jó mérkőzéseket játszottunk és sokat tanulhattunk ezekből. Összességében nagyon örülök, hogy itt lehettünk. A csapat az első pillanattól kezdve nagyon fegyelmezetten viselkedett a túrán. Köszönjük szépen a szövetségnek, hogy részt vehettünk a tornán, köszönöm a játékosoknak a hozzáállást, a munkát, az edzőkollégáknak pedig a fiúk felkészítését!”

A torna végeredménye:
1. Olaszország 12, 2. Montenegró 9, 3. Magyarország 5, 4. Horvátország 3, 5. Szerbia 1
A magyar csapat:
Kapusok:
Ujfalusi Krisztián - BVSC
Vogronics Zalán - Pécs
Mezőnyjátékosok:
Bakulya Ádám - FTC
Becsey Boldizsár Péter - OSC
Bihari Gábor - Honvéd
Czirok Márton - KSI
Dobricza Benedek - UVSE
Erdős Brunó - Szeged
Fodor Damián - KSI 
Gőgh Benedek - Vasas
Kárász Buda - FTC
Kormány Olivér - BVSC
Kurucz Lázár - Nagykanizsa 
Ofner Ádám - BVSC 
Petrik Olivér - UVSE 
Prinz Máté - UVSE
Rácz Domonkos - KSI

(Kiemelt képünkön: a Nápolyban bronzérmes U15-ös fiúválogatott Forrás: MVLSZ)