UtánpótlásSport
2024. július 21.
  • instagram
U23-as és ifjúsági kajak-kenu világbajnokság, Bulgária Junior férfi kézilabda Európa-bajnokság, Szlovénia
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2024-04-02 18:10

A versenyhelyzet megteremtése szolgálja az U16-os leányválogatott fejlődését

Újabb hasznos összetartáson van túl a nyári, hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő U16-os leány kosárlabda-válogatott, és Czirják Szilvia szövetségi edző az érdeklődésünkre pozitívan nyilatkozott a látottakról.

A decemberi, lengyelországi ORV-n elért második hely óta a múlt héten először találkoztak egymással az U16-os leány kosárlabda-válogatott tagjai. A Czirják Szilvia vezette nemzeti csapat Székesfehérváron dolgozott együtt három napon keresztül. A rövid edzőtábor elsősorban már a nyári, miskolci korosztályos Európa-bajnokságra való felkészülést szolgálta.

„Alapvetően a sűrű bajnoki menetrend miatt kellett a mostani összetartást ilyen rövidre szabnunk – kezdte Czirják Szilvia szövetségi edző az Utánpótlássportnak. – Az U16-os válogatottban érdekelt játékosok zöme nem csak a saját korosztályában játszik, hanem az U18-asok között is helytáll, tehát két bajnokság programját is figyelembe kellett vennünk. A juniorbajnokságban nemsokára, április közepén országos döntőt rendeznek, így a klubokkal egyeztetve nem szerettük volna a lányokat egy teljes hétre kiszakítani az egyesületi munkából. Ehelyett a tervezett tavaszi egyhetes programot szétbontottuk, és a mostani háromnapos alkalom után május végén ismét találkozni fogunk, méghozzá négy nap erejéig. A múlt heti három napra egyébként olyan játékosokat is behívtunk, akik eddig még nem kaptak lehetőséget, de a bajnokság előrehaladtával a teljesítményükkel kiérdemelték a meghívót, hogy a legjobbak között is bizonyítsák tudásukat.

Fontos, hogy fenntartsuk a versenyhelyzetet, éppen ezért a feladatokkal olyan szituációkat igyekeztünk előidézni, amelyek felszínre hozzák ezeket a párharcokat az egyes posztokon, és láthattuk ki, hogyan reagál a kihívásra.

Hozzátette, sajnos akadtak sérültek, illetve betegek is, így nem tudtak teljes egészében azzal a kerettel dolgozni, amelyet előzetesen elképzeltek, végül öt új játékos megmutathatta magát ezúttal. Elmondta, mindent egybevéve, az összetartás elérte a célját. 

„A kosárlabda specifikus felkészülés mellett az erőnléti edzőnk vezetésével ismét felmértük a játékosok fizikai állapotát, és örömteli módon általánosságban az volt tapasztalható, hogy az őszi eredményekkel összehasonlítva mostanra javult a lányok kondicionális állapota.

Mindez azt jelzi, hogy a klubok felismerték ennek a munkának a fontosságát, és láthatóan erőfeszítéseket is tesznek annak irányába, hogy fejlődjenek e téren a fiatalok.
AZ U16-OS LEÁNYVÁLOGATOTT KERETE:
Ocsenás Móna, Varga Boglárka, Szőke Hanna, Kecsmárik Olívia, Dinnyés Petra, Biczó Panna, Berzy Petra, Dévai Blanka, Csaplár-Nagy Lara, Puskás Lili, Fárbás Emma, Kárpáthegyi Léda, Josepovits Kinga, Tatai Fanni, Kovács Viktória
Szövetségi edző: Czirják Szilvia

(Kiemelt kép forrása: MKOSZ)