UtánpótlásSport
2024. május 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2024-04-11 14:11

A vb-részvétel motiválja az ifjúsági leányválogatott tagjait

Mindhárom felkészülési mérkőzését megnyerte Gyálon az ifjúsági leány kézilabda-válogatott, amelynek tagjai már izgatottan várják az augusztusban Kínában megrendezendő világbajnokságot.

Két szoros és egy kiütéses győzelmet aratott a múlt héten edzőtáborban készülő ifjúsági leány kézilabda-válogatott, amelynek programjában hazai rendezésű Négy nemzet Torna is fért.

A csapat Gyálon fogadta a három vendégegyüttest, akik közül először a spanyolokkal csaptak össze; 27–25-ös magyar sikert jegyezhettünk fel. A második napon a norvégokhoz képest kétszer annyi gólt dobott a Bohus Beáta szövetségi edző vezette gárda, 40–20-ra múlta felül az északiakat, az első helyet pedig a szlovákok ellen biztosította be a 23–20-as diadallal.

A lányok számára egyre inkább élesedik a felkészülés, hiszen augusztusban nagy túra vár rájuk:

Kínában rendezik meg a korosztály világbajnokságát, amelyen az együttes – látva a felkészülési meccsek eredményeit, és a tavalyi ifi Eb-n megszerzett 5. helyet – jó esélyekkel indulhat el.

A csapattagok ennek megfelelően már nagyon várják a vb kezdetét.

„Ez a hét is remekül telt, nagyon jó társaság jött össze a válogatottban – mondja a NEKA játékosa, Fazekas Virág. – Mindenki küzd a másikért, és szereti egymást. A spanyolok elleni meccs volt a legnehezebb, ellenük vaksz nélküli labdával játszottunk, nem volt könnyű hozzászokni, a legjobban pedig egyértelműen a norvégok ellen ment. Jártam már távoli országokban, emiatt tudom, hogy nem lesz egyszerű a kínai vébén felvenni a ritmust, de gőzerővel készülök, és bízom benne, hogy ott lehetek majd az utazó keretben. Ha ez sikerül,

a lehető legjobb eredményt szeretném elérni, emellett kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani!

„Összetartó csapatról van szó, ennek megfelelően a hangulatra sem volt panasz a felkészülés során. Az edzések és a meccsek mellett külön programokon is részt vehettünk, amivel még inkább összekovácsolódtunk – veszi át a szót a szegedi kapus, Majoros Gréta. – Próbáltam minél inkább segíteni a válogatottat, elégedett vagyok a teljesítményemmel, a lányokra pedig büszke vagyok! Ekkora utazáson még nem vettem részt, emiatt is izgatott vagyok a világbajnokság kapcsán, remélem, én is ott lehetek majd.”

(Kiemelt képünk forrása: MKSZ)