UtánpótlásSport
2024. október 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2024-04-21 11:13

Lei Balázs ezüstérmet szerzett Luxemburgban

A luxemburgi nemzetközi utánpótlás asztalitenisz-bajnokságon Lei Balázs mellett Barcsai Sophie is dobogóra állhatott.

A luxemburgi WTT Youth Contender-torna utolsó napján az asztaliteniszező Lei Balázs többek között egy kínai fiatalt kiejtve jutott el a „királyszám”, az U19-es fiú egyes fináléjáig. Abban egy másik kínai, Szun Jang várt rá, akitől csütörtökön az U17-esek negyeddöntőjében még simán kikapott. Ezúttal teljesen más volt a mérkőzésük képe,

a soltvadkerti játékos 2:1-re vezetett a szetteket tekintve, de végül nagy küzdelemben alulmaradt

 – írja a beszámolójában a hazai szövetség honlapja.

Szántosi Dávid is nagyszerűen játszott, pechére a még jobb formában lévő Lei jött vele szembe a negyeddöntőben, akitől 3:0-ra kikapott. Varga Botond a legjobb 64 között búcsúzott.

Gergely Márk az U15-ösök között a negyeddöntőben a későbbi győztes dél-koreai Li Szung Szutól kapott ki 3:0-ra. Vámosi Benjámin a nyitó körben, míg Szabó Lénárd a második fordulóban esett ki.

A lányoknál a 15 éven aluliak mezőnyében szerepeltek jobban a mieink. Barcsai Sophie egészen az elődöntőig menetelt, amelyben a dél-koreai Li Dah Je állta útját. Dohóczki Nóra egy fordulót vett sikerrel a főtáblán, Fegyver Zsófia az első fordulóban kikapott. Az U19-eseknél Bender Borostyán és Szosznyák Emma sem jutott túl a főtábla első körén.

(Kiemelt képünkön: Lei Balázs Forrás: WTT)