UtánpótlásSport
2024. október 4.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2024-05-02 09:11

Faragó Lea berobbant az NB I-be

A NEKA 18 éves átlövője, a kézilabdás családból érkező Faragó Lea nem szeppent meg élete első teljes NB I-es idényében, máris letette a névjegyét az élvonalban.

A 2023-24-es évadban a Nemzeti Kézilabda Akadémia a női NB I történetének alighanem legfiatalabb csapatával szerepel, az együttes meccskereteinek átlagéletkora fordulóról fordulóra 18,5 év környékén mozog. Tavaly júniusban jelentette be a hazai szövetség, hogy a Siófok nem kap élvonalbeli licencet, így jobbik kiesőként a NEKA is bennmaradt az élvonalban, a Bakó Botond vezetőedző által irányított együttesnek pedig a szokásosnál is több utánpótláskorú kézilabdázóval kellett megkezdenie a felkészülést, s ők nem illetődtek meg a nagy lehetőségtől.

Jó példa erre Faragó Lea, aki – kis túlzással – a pályán nőtt fel; amióta az eszét tudja, labda van a kezében.

„Apukám és anyukám is kézilabdaedző, a nővérem (Faragó Luca a Mosonmagyaróvár játékosa – a szerk.) szintén ezt a sportágat űzi. Egyedül a bátyám nem kézizett, de szurkolóként ő sem marad ki semmiből – mondja a 18 éves játékos, aki így idézi fel a kezdeteket: – Úgy emlékszem, állandóan a pálya közelében voltam, a szüleim mindig magukkal vittek az edzésekre, majd egyszer csak azon kaptam magamat, hogy én is beszállok játszani. Lucával a kézilabdáról és minden másról is rengeteget beszélünk, bármi van, hívjuk egymást. Persze, inkább az a jellemző, hogy ő ad nekem tanácsokat, de ha tudok, én is segítek neki.”

A Körmenden nevelkedő, onnan Balatonboglárra 2019-ben igazoló átlövőt két éve az NB I/B-ben, tavaly pedig az NB I-ben is bevetetették már néhány meccsen, ám tapasztaltnak semmiképpen nem lehetett nevezni a mostani évad elején. Ehhez képest már az első mérkőzéseken megmutatta, komoly tűzerő birtokában van, és jelenleg – a legeredményesebb utánpótláskorú játékosként –  ötödik az élvonalbeli góllövőlistán (18 meccs/101 gól).

„Már az első fordulókban éreztem, hogy teljesen más a ritmus, és ahogyan az egész csapatnak, nekem is idő kellett ahhoz, hogy ezt megszokjam. Nem volt egyszerű, hiszen

kis túlzással ifjúsági korú ellenfelekről kellett váltani BL-szintű kézilabdázókra.

Arra egyáltalán nem számítottam, hogy ilyen eredményes leszek, a kezdeti célom nem volt más, mint a játékpercekért harcolni. Örülök a jó statisztikának, de a legfontosabb, hogy a csapat érje el a céljait. A legemlékezetesebb pillanat, amikor Luca ellen játszottam; érdekes érzés volt, mert a testvéremet ellenfélként kellett kezelnem. Ugyanakkor nem akármilyen boldogságot jelentett, hogy egyszerre voltunk a pályán. Bízom benne, hogy egyszer az a pillanat is eljön, amikor ugyanabban a csapatban játszhatunk.”

Leát kiváló teljesítményének köszönhetően a tavasszal – pályafutása során először – meghívták a juniorválogatott edzőtáborába, s a nemzeti csapatnak jó eséllyel a nyári korosztályos világbajnokságon is a tagja lesz.

„Óriási volt az örömöm, hiszen ezért dolgoztam. A beilleszkedéssel nem volt gond, főleg, hogy több ismerős arc fogadott a keretben.

Plusz motivációt ad, hogy láthattuk, ahogyan egymás után a férfi és a női válogatott is kijut az olimpiára; ők megmutatták, hogy kemény munkával igenis elérhetők a célok.

Egy olimpiáig persze hosszú az út, de annak az egyik állomása lehet a korosztályos vébé, amelyen, bízom benne, én is bizonyíthatok majd. De próbálok nem stresszelni ezen, és csak tenni a dolgomat a folytatásban is.”

Faragóval nemrég az M4 Sporton látható Jövünk! magazin forgatott Balatonbogláron, amely során Bakó Botond, a NEKA vezetőedzője is elmondta a véleményét a játékossal kapcsolatban.

 

(Kiemelt képünkön: Faragó Lea gyorsan felvette az NB I ritmusát Fotó: Tompos Gábor/NEKA)