Szkander: halmozzák az érmeket a magyarok a junior Eb-n
A pozsonyi junior szkander Európa-bajnokságon több magyar fiatal is felállhatott a dobogóra.
Alaposan bekezdtek a magyar juniorok a pozsonyi szkander Európa-bajnokságon. A Magyar Szkander Szakszövetség tájékoztatása szerint
Jobbal Donkó Márk is Eb-aranyat szerzett, ballal pedig bronzérmes lett. Molnár Dóra ezüstérmesként végzett, míg Hancz Johanna, Botta-Dukát Bettina és Donkó Patrik bronzot érdemelt ki.
A sportág európai szövetségének kongresszusa úgy döntött, hogy a 2026-os szkander Európa-bajnokságot Magyarországon rendezik.
„Legutóbb szkanderban nagy világversenyt 2017-ben rendezett Magyarország. Akkor Budapesten világbajnokság volt. Ennek hatására a sportágunk sokat fejlődött itthon. Sokan kezdtek el versenyszerűen szkanderozni, az utánpótlás nagyon megerősödött, és a masters, illetve a paraszkander vonal is kiteljesedett. Örülök, hogy két év múlva egy újabb világversenyt rendezhetünk” – mondta Csabai Atilla, a Magyar Szkander Szakszövetség elnöke, egyben a Világszövetség és a sportág európai szervezetének alelnöke.
(Kiemelt képünkön: Krasnyánszki Nóra Forrás: Magyar Szkander Szakszövetség)