UtánpótlásSport
2024. október 10.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tekvondó

2024-05-13 17:36

Három tini, egy bronz az Eb-n

Márton Zsolt Krisztián érme(ke)t remélt a tekvondósok múlt heti Európa-bajnokságán indult magyaroktól, így az ifjabb korosztály képviselőitől is, akik közül a névrokon Márton Luana, a három tinédzserkorú csapattag egyike tett a legtöbbet az elnöki várakozás beteljesüléséért: bronzérmet szerzett.

Mennyiségi előírás ezúttal sem volt, azt azonban az idei tekvondó Eb előtt előrebocsátotta a koreai eredetű olimpiai sportág honi szövetségének elnöke, hogy csalódott lenne, ha senki sem állna dobogóra a mieink közül a belgrádi kontinensviadalon. A keserű pirulát nem is kellett lenyelnie Márton Zsolt Krisztiánnak, hiszen a válogatott kiválóságai egy aranyérmet és két bronzérmet is „összeütöttek-összerugdaltak” a szerb fővárosban, s honlapunk szemszögéből sem mellékes módon

a három medál egyikét a 18 esztendős Márton Luana nyakába akasztották.   

A Madridban élő, de kezdettől magyar színekben versenyző, idén februártól pedig – a spanyoloktól az UTE-hoz igazolva – klubszinten is idetartozó Márton lány tavaly felnőtt-világbajnoki címig jutott, vagyis megalapozott remény volt, hogy a mostani felnőtt Eb-n is összejöhet neki a medál. Jóllehet a párizsi olimpiai részvételért kiírt bulgáriai kvalifikációs euroviadalon nem tudott kvótát szerezni – megtette ezt érte-helyette ikertestvére, Márton Viviana –, Belgrádban nem adta alább a bronzéremnél. Ehhez az 57 kilogrammos küzdelmi kategóriában elébb legyűrte a 2015-ös orosz világbajnokot, majd a negyeddöntőben olasz riválisát verte, az elődöntőben azonban horvát vetélytársa, Nika Karabatic jobbnak bizonyult nála, így a dobogó alsó fokára léphetett fel az eredményhirdetéskor.

Nem volt elkeseredve, ám nem is ért fülig a szája, amikor a bronzos szereplésről beszélt a szövetség honlapjának és a távirati irodának.

 „Jól indult a napom, az első két meccsemen két nagyon jó versenyzővel harcoltam, nehéz volt nyerni ellenük, de sikerült. 

Az elődöntőben aztán nem éreztem annyi erőt már magamban, valahogy nem azt csináltam, amit szoktam, és amit kellett volna. A horvát nagyon ügyes volt és ezt ki is használta. Nem éreztem rá dolgokra, hiányzott a mentális frissesség. 

Viszont tanulságokkal bőven szolgált ez az Európa-bajnokság, tudom, mi az, amit legközelebb másképpen kell és fogok is csinálni” – összegzett Luana.

 A nála pár perccel fiatalabb Viviana, aki korábban junior Európa-bajnokságot nyert, Belgrádban már abban a tudatban léphetett tatamira a 67 kilósok mezőnyében, hogy ott lesz a párizsi olimpián. Persze emiatt még egyáltalán nem vette könnyedén, pláne nem könnyelműen az Eb-t, de – mondhatni – ezúttal nagyon is hamar emberére akadt. Nevezetesen: egy győztes meccs után már a nyolcaddöntőben összekerült a kategória tavalyi világbajnokával, az első helyen kiemelt francia Magda Wiet-Heninnel. A többszörös Grand Prix-győztes ellenfél nagy csatában, és – ahogyan a szövetségi beszámoló fogalmazott: – „vitatható körülmények között”, két menetben alulmaradt a jóval rutinosabb riválissal szemben. Nem pusztán holmi kincstári optimizmus íratja velünk: Viviana az olimpia augusztus elején esedékes tekvondótornáján bizonyára javít, az Eb-n szerzett tapasztalatait is hasznosítva...

Belgrádi csapatunk harmadik utánpótláskorú tagja, Csáki Hanna nem tudta borítani a papírformát: a 46 kilósoknál indult, októberben 18 éves versenyző nyitómeccsén három menetben kikapott román ellenfelétől, s nem jutott a legjobb tizenhat közé.

(Kiemelt képünkön: A tavalyi felnőtt-világbajnoki arany után az idei Eb-n bronzérmet szerzett Márton Luana Forrás: wtftaekwondo.hu)