UtánpótlásSport
2024. május 23.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2024-05-14 17:08

Az FTC akarata érvényesült a serdülőbajnoki döntőben

Az FTC fiú serdülő vízilabdacsapata mindvégig hitt a bajnoki győzelemben, végül címvédőként újra magasba emelhette a trófeát.

Mint arról beszámoltunk, a Ferencváros nyerte a fiú serdülő vízilabda-bajnokság nyolcas fináléját a fővárosi Nyéki Imre uszodában.

Korényi Balázs együttese a döntőben a KSI-vel találkozott, és bár 5–1-es hátrányban is volt, végül Szöllősi Nándor utolsó másodperces góljával

9–8-ra győzött, és kiérdemelte a bajnoki trófeát.

A ferencvárosiak nem akármilyen izgalmak után védték meg a címüket a korosztályban. A zöld-fehérek a negyeddöntőben a pécsieket 8–7-re múlták felül, majd a Szolnok elleni elődöntőben ugyancsak négygólos hátrányból álltak fel, és a 8–8-as rendes játékidőt követően ötméteresekkel diadalmaskodtak (13–11).

„Izgalmas három mérkőzésen vagyunk túl, de előzetesen is ilyen szoros összecsapásokra számítottunk – mondja Korényi Balázs. – A négygólos hátrányt nevezhetjük jelentősnek, de amikor az ellenfél a meccs első felében lép el ilyen különbséggel, akkor még van lehetőség visszajönni. Ebben a szituációban a vezető csapat hajlamos túlzottan megnyugodni, a hátrányban lévőről pedig a lekerül a teher és a görcsösség, aztán stressz nélkül játszhat tovább. A mi esetünkben is ez történt mind a kétszer.”

Az FTC nyerte a fiú serdülőbajnokságot Forrás: FTC-Telekom Waterpolo

A tréner szerint a csapata sikere mögött a játékosok példaértékű hozzáállása és munkabírása áll.

„Három ilyen meccs után könnyű azt mondani, hogy az akaratnak köszönhetjük a bajnoki címet, de valóban ezt kell elsőként kiemelnem, mert a nyolcas döntőben is látott mentalitás az egész évadra jellemző volt.

Fiatal gyerekekről van szó, akiknek a figyelmét annyi minden elterelhetné a vízilabdáról és megannyi kellemesebb dologban is lehetne részük annál, minthogy napról napra lejönnek az uszodába, hogy négyezer métereket ússzanak.

Ők mégis ezt választják, mert hiszik, hogy a vízilabda által elérhetnek valamit az életben, legyen az akár sporton belüli vagy kívüli cél. Az én elképzelésem az évadra az volt, hogy a fiúk a nyolcas döntőig ne az eredményt, hanem a fejlődést tekintsék elsődlegesnek. Aztán az utolsó három napon már persze, hogy mindenki nyerni akar. A formaidőzítésünk jól sikerült, bírtuk erővel a hajrát is, sebességben felvettük a versenyt a gyors KSI-vel. Nagyon örülünk a bajnoki címnek, büszke vagyok a csapatra!”

Az FTC bajnokcsapata
Játékosok: Bárány Máté, Bella Csanád, Dér Barnabás Tamás, Ditzmann Barnabás, Faragó Szabolcs, Farsang Aurél, Horváth Levente, Jámbor Csaba, Kovács Mátyás, Kucsay Bende, Matthews Joseph, Paján Viktor Bátor, Sárfalvi Áron, Simon Domonkos, Szalkai Zalán, Szirovicza Ruben, Szöllősi Nádor, Tanka Bendegúz, Tempfli Gergő, Varga Kean William, Varga Ákos, Varga-Pergel Krisztián, Vizsnyovszki Gábor. Edzők: Korényi Balázs, Felkai Mátyás, Szűcs Levente

(Kiemelt képünkön: az FTC öröme a döntő után Forrás: FTC-Telekom Waterpolo)