UtánpótlásSport
2024. október 23.
  • instagram
Ifjúsági ökölvívó-világbajnokság, Montenegró
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2024-06-11 18:53

A 20 éves Dénes Adrián a Fiorentinából igazolt Újpestre

A 20 éves szélső, Dénes Adrián a Fiorentina első csapatában is bemutatkozhatott, most pedig Újpestre szerződött.

Újpestre szerződött a 20 éves Dénes Adrián, aki 2021-ben a Budapest Honvéd akadémiájáról igazolt a Fiorentina utánpótlásába, ahonnan másfél év után a Cesenához került kölcsönbe. Visszatértét követően, 2023 nyarán, jó teljesítményének köszönhetően a Konferencialiga-ezüstérmes nagycsapatában is bemutatkozhatott, felkészülési mérkőzésen – számolt be az ujpestfc.hu.

„Ő egy fiatal, magyar játékos, aki előtt komoly jövő állhat, és hosszú távon is segítségére lehet az Újpestnek és a magyar labdarúgásnak is. Meg szeretnénk adni neki az esélyt, hogy bizonyítson, és hogy lépésről lépésre be tudja verekedni magát majd a kezdőcsapatba” – mondta róla az Újpest FC ügyvezető igazgatója, Benczédi Balázs.

A fiatal szélső a firenzeiek Primavera-csapatával Olasz-kupa- és Szuperkupa-győzelmet is ünnepelhetett, emellett a magyar U18-as és U20-as válogatottakban is szerepelt már.

(Kiemelt képünk forrása: ujpestfc.hu)