UtánpótlásSport
2024. október 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2024-06-16 19:31

Egy sima, egy fordított – felemás arcát mutatta az U20-as női válogatott a portugálok ellen

A közelgő korosztályos Eb-re készülő U20-as női kosárlabda-válogatott előbb 12 ponttal kikapott, majd öt ponttal legyőzte a portugálokat felkészülési meccsen. Tursics Krisztián szövetségi edző elmondta: örül, hogy a lányok jól reagáltak a vereségre, sikerült javítani a hibákat, és a második meccsen már szebbik arcát mutatta a csapat.

Mint arról beszámoltunk, azok után, hogy a magyar U20-as női kosárlabda-válogatott pénteken 66–54-re kikapott a portugál csapattól felkészülési mérkőzésen, másnap a mieink visszavágtak, és 53–48-ra legyőzték riválisukat Fehérváron. Tursics Krisztián együttese – amely a július elején kezdődő, litvániai korosztályos Eb-re készül – ezzel túl van már a negyedik edzőmeccsén is. Egy héttel ezelőtt a válogatott előbb öt ponttal kikapott, majd 37 ponttal nyert a lengyelek otthonában.

„A forgatókönyv hasonló volt a portugálok elleni két meccsen, mint egy héttel korábban Lengyelországban. Elsőre kifejezetten gyenge mérkőzést játszottunk – mondta Tursics Krisztián szövetségi edző az Utánpótlássportnak. – 

A mi csapatunk alapvetően akkor tud eredményes lenni, ha jól védekezünk, és közben jó százalékkal értékesítjük a dobásainkat.

Ezek közül egyiket sem sikerült megvalósítani az első találkozón. Puhán védekeztünk, sok volt a figyelmetlenség és a fegyelmezetlenség, és emellé rossz százalékkal is dobtuk mind a ketteseket, mind a hármasokat. Így nem is lehetett más a meccs kimenetele, mint vereség. A második mérkőzésre viszont gyakorlatilag minden téren feljavultunk, valamint változtattunk néhány taktikai dolgon is. Keményebben léptünk fel védekezésben, amit az is alátámaszt, hogy mindössze negyvennyolc pontot kaptunk, illetve a támadó oldalon pedig kicsivel hatékonyabban dobtunk.

Nem sokkal, de pont annyival jobban, hogy ez végül győzelmet ért számunkra. Mindent egybevéve, két teljesen más találkozót játszottunk.

A portugálok teljesen mást stílust képviseltek, mint a lengyelek. A második ellenfelünknek a mezőnyposztokon több remek játékosai is volt, ugyanakkor centerposzton már szűkebb volt a merítésük. Ezek a meccsek elsősorban arról szólnak, hogy találkozzunk többféle stílusú és szerkezetű válogatottal, hogy aztán az Eb-n is tudjunk majd alkalmazkodni az aktuális kihíváshoz."

A Tursics Krisztián vezette U20-as női válogatott egy-egy győzelemmel és vereséggel zárt a portugálok ellen Fotó: Girgász Péter/MKOSZ

A csapat jövő pénteken és szombaton a szlovénokat fogadja, és a tavalyi U18-as Európa-bajnok ellen folytatja a felkészülési mérkőzések sorát. 

Az U20-as női válogatott kerete: Aho Tyra, Baa Dominika, Bajzáth Lili, Dávid Mia, Dobó Lilla, Gelei Karola, Gyöngyösi Janka, Halmágyi Kata, Holcz Rebeka, Katona Boglárka, Laczkó Sára, Oláh Fruzsina, Papp Lilla, Strausz Edina, Takács Dorina és Zsámár Panna.
A szakmai stáb tagjai: Tursics Krisztián vezetőedző, Szentpali Gergő és Meszler Balázs edzők, Sebestyén Balázs erőnléti edző, Békési Ádám gyógytornász-fizioterapeuta, Vincze Viktória technikai vezető.

Az U20-as női Európa-bajnokságot július 6. és 14. között rendezik Litvániában, Klaipeda és Vilnius városában.

Az Eb csoportbeosztása:
A-csoport: Lettország, Franciaország, Szlovénia, Litvánia
B-csoport: Portugália, Spanyolország, Montenegró, Svédország
C-csoport: Lengyelország, Olaszország, Törökország, Finnország
D-csoport: Magyarország, Szerbia, Németország, Izrael

(Kiemelt képen: Aho Tyra, az U20-as női válogatott irányítója Fotó: Girgász Péter/MKOSZ)