UtánpótlásSport
2024. október 23.
  • instagram
Ifjúsági ökölvívó-világbajnokság, Montenegró
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2024-07-06 17:30

Lévai Levente felért a csúcsra az U20-as Eb-n

A tavalyi Eb-ezüstérme után ezúttal a kötöttfogású Lévai Levente (77 kg) meg sem állt a végső győzelemig az U20-as birkózók újvidéki Európa-bajnokságán. A Budapesti Honvéd versenyzője pályafutása során első alkalommal szerzett aranyérmet korosztályos világversenyen, és bízik benne, hogy a szeptemberi junior-világbajnokságon sikerül dupláznia.

Mint arról beszámoltunk, Lévai Levente parádés versenyzéssel U20-as Európa-bajnoki címet szerzett a kötöttfogásúak 77 kilós mezőnyében az Újvidéken zajló korosztályos kontinensviadalon. A Budapesti Honvéd reménysége immár az ötödik érmét nyerte utánpótlás-világeseményen, viszont a dobogó legfelső fokára első alkalommal sikerült felállnia. (Korábban U17-es Eb-n szerzett ezüst-, illetve bronzérmet is, valamint tavaly az U20-as vb-n és az Eb-n egyaránt a második helyen zárt.)

Már a negyedik döntőmet vívtam korosztályos világversenyen, viszont eddig nem sikerült nyernem, szóval azt hiszem, bátran mondhatom: egy ideje érett már, hogy végre megízleljem a győzelem ízét is 

– mondta Lévai az Utánpótlássportnak. – Úgy álltam hozzá, hogy mindent el fogok követni, hogy ismét eljussak a fináléig, és ha ez összejön, akkor jó lenne utána végre feltenni a pontot is arra a bizonyos i-re. Nagyon boldog vagyok, hogy ez végül megvalósult. Nyilván jó érzés a dobogó második és harmadik fokán is állni, de győzni teljesen más kategória, sokkal különlegesebb élmény. Ezúttal azt éreztem belülről, hogy tényleg én vagyok Európa legjobbja, és senki nem állíthat meg. Természetesen korábban is megvolt bennem a hit, hogy képes vagyok nyerni, most azonban még egy fokkal magabiztosabban tudtam szőnyegre lépni. Fizikailag és mentálisan is készen álltam a versenyre, tényleg minden a helyére került."

Lévai a végső győzelemig vezető úton sorrendben legyőzte az orosz Gamzat Gadzsijevet (3–1), az azeri Davud Mammadovot (6–4), az ukrán Irfan Mirzojevet (5–2), majd a döntőben a címvédő, moldovai Alexandru Soloveit – aki nem mellesleg U17-es világ- és Európa-bajnoknak, kétszeres U20-as vb-ezüstérmesnek is mondhatja magát – szintén megverte (3–2).

Lévai Levente U20-as Európa-bajnok lett Újvidéken Forrás: UWW/MBSZ
Az, hogy ilyen nehéz ágon végig menetelve, a döntőben éppen a tavalyi Európa-bajnokot legyőzve ünnepelhettem, csak még tovább növeli a siker értékét számomra.

A moldovai sráccal már többször is találkoztunk, rendre ki-ki meccseket vívtunk. Idén egyszer már sikerült megvernem itthon, majd később Csehországban visszavágott, viszont most, amikor a legfontosabbnak bizonyult, én kerekedtem felül. Az biztos, hogy felejthetetlen élmény marad ez a két nap, még pár nap elteltével sem tudtam teljesen feldolgozni történteket."

Levente a mostani győzelmével végérvényesen a két bátyja, a felnőtt világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes, a párizsi olimpiára készülő Zoltán, és a felnőtt-vb- és Eb-bronzérmes Tamás nyomdokaiba lépett, sőt bizonyos tekintetben már felül is múlta őket.

Zolika és Tomika is nyert korábban junior Európa-bajnokságot, viszont nekik ez utolsóévesként sikerült, míg nekem ez már fiatalabban összejött, ugyanis a hároméves periódus alatt már a második U20-as évemben győztem.

Ezt igyekszem is majd az orruk alá dörgölni – tette hozzá viccelődve. – Így, hogy most már zsebben van az Európa-bajnoki aranyérem,

nem is lehet más a célom, minthogy a szeptember elején a Spanyolországban rendezendő világbajnokságon duplázzak, és a tavalyi vb-ezüstöt fényesebb éremre cseréljem.

(Kiemelt kép forrása: MBSZ)