UtánpótlásSport
2024. október 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Szakszemmel

2024-07-14 13:10

Három leánysportolót támogat a Szentkirályi Tehetségprogram

Nagy Napsugár úszó, Kriszt Sarolta hétpróbázó és Zemán Zóra öttusázó részesül idén a Szentkirályi Tehetségprogram támogatásában.

Százötven fiatal pályázó közül idén

Nagy Napsugár úszó, Kriszt Sarolta hétpróbázó és Zemán Zóra öttusázó

részesülhet összesen 3,5 millió forint támogatásban a Szentkirályi Tehetségprogramban, amely a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szakmai együttműködésével zajlik – számol be az olimpia.hu.

Nagy Napsugár Fotó: Kovács Tamás

Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország elnöke kiemelte, hogy a hazai vállalkozóknak a társadalmi felelősségvállalás keretében a tehetséges fiatalokat érdemes támogatni, mert ők példát tudnak mutatni a generációjuknak. Emlékeztetett rá, hogy az idén ötödik alkalommal meghirdetett program korábbi kedvezményezettjei között olyan, azóta nevessé vált sportolók voltak, mint például a kajakos Varga Ádám, a vívó Pusztai Liza és Muhari Eszter, vagy az úszó Németh Nándor.

Kriszt Sarolta Forrás: MASZ

A 14-18 éves utánpótlás-sportolók közül az öttagú zsűri – amelynek Balogh Levente mellett tagja volt az ötkarikás bajnok Berki Krisztián, a Magyar Torna Szövetség sportigazgatója; Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok vívó; Fábián László, a MOB főtitkára, olimpiai bajnok öttusázó; valamint Kovács Katalin háromszoros ötkarikás aranyérmes kajakozó – szakmai szempontok alapján választotta ki azt a három fiatalt, akiket sportkarrierjükben a díjnyertes ásványvízmárka összesen 3,5 millió forint támogatással és országos ismertséggel segít.

Zemán Zóra Forrás: UIPM

Nagy Napsugár 2023-ban a nyílt vízi ifjúsági Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett, a tavalyi év ifjúsági női atlétájának választott Kriszt Sarolta U18-as Eb-ezüstöt érdemelt ki, az elmúlt három évben 13 hazai és nemzetközi versenyen győztes Zemán Zóra pedig az U19-es vb-n és Eb-n is harmadik lett egyéniben.

Hármójuk sorrendjéről a közönség szavazata fog dönteni. Az első helyezett kétmillió, a második egymillió, a harmadik pedig 500 ezer forintot nyer, ezeket szabadon használhatják fel sportfelszerelésekre, nevezési díjakra vagy akár edzőtáborokra. Az ígéretekre július 22. és szeptember 1. között lehet szavazni az ásványvízmárka honlapján. A szavazók között egy Ssangyong Torres modell sportos szabadidőautót sorsolnak ki. A tehetségprogram három idei nyertesével hamarosan országszerte találkozhat a nagyközönség a reklámokban és a plakátokon, míg az abszolút győztes fotója felkerül a 1,5 literes Szentkirályi ásványvizes palack címkéire.

(Kiemelt kép forrása: MOB)