UtánpótlásSport
2025. május 15.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Olimpiai játékok, 2024 Kajak-kenu

2024-08-08 14:13

Megszületett az első magyar utánpótlásérem az olimpián, a 20 éves Fojt Sára harmadik lett K4 500 méteren

A Párizsban zajló olimpia 13. napján, csütörtökön két utánpótláskorú kajak-kenusnak szoríthattunk.

Csütörtök délelőtt előbb a 19 éves kenus Kiss Ágnes lendült akcióba az utánpótláskorú magyar versenyzők közül: a szegedi fiatal a C1 200 méter előfutamban elért harmadik helyezésével reményfutamba jutott, amelyből másodikként kvalifikálta magát a szombati középdöntőbe.

„Nagyon jó pályát mentem már az előfutamban is, és meg tudtam előzni a tokiói olimpia bronzérmesét, az ukrán Ljudmila Luzant is, de kicsit csalódott voltam, mert kicsi hiányzott rögtön a középdöntőhöz. A második futamban nem volt jó a rajtom, eléggé fújt az oldalszél, nem is nagyon találtam a rajtgépben magamat. Ez hátráltatott egy kicsit, de utána próbáltam feljönni és jó pályát mentem” – értékelt a továbbjutás után Kiss.

Még nagyobb feladat várt a 20 éves kajakosra, Fojt Sárára, aki a K4 500 méter döntőjében volt érdekelt. Pupp Noémi, Csipes Tamara és Gazsó Alida oldalán a fiatal nem rajtolt jól, az egység nem volt az első háromban a kezdés után. A táv második felében azonban

remekül hajrázott a magyar hajó és 3. helyen ért célba,

megszerezve ezzel a sportág első olimpiai érmét Párizsban.

(Kiemelt képünkön: a női kajak négyes a dobogón, jobbról a második a 20 éves Fojt Sára Forrás: MKKSZ)