UtánpótlásSport
2024. október 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás Serdülő ökölvívó Európa-bajnokság

2024-08-10 16:02

Nem született magyar érem a serdülő Eb-n

Érem nélkül utazhat haza a magyar válogatott a serdülő ökölvívó Európa-bajnokságról; a legjobbak a negyeddöntőig jutottak a csapatból.

Egy hónapos „késéssel”, augusztus elején megkezdődött a legfiatalabb nemzetközi versenykorosztály, vagyis a serdülők ökölvívó Európa-bajnoksága. Az idén a 2010-es és 2011-es születésű bunyósokat magába foglaló kategória kontinensviadalát eredetileg július első felében rendezték volna meg, az európai szövetség azonban eltolta az időpontot, ráadásul a helyszín is megváltozott, végül augusztus harmadikán léptek először ringbe a fiatalok Bosznia-Hercegovinában.

Dorkó Péter, a serdülőválogatott szövetségi edzője úgy fogalmazott, nem okozott komolyabb problémát az időpontváltozás a felkészülést tekintve, igaz, ebben a korban a fiatalok rövid idő alatt is sokat változhatnak fizikálisan, így az adott súlycsoportokat tekintve merültek fel kérdőjelek.

Végül 14 indulóval vágott neki a magyar csapat az Eb-nek, a szakember pedig bizakodva nyilatkozott a kezdés előtt az Utánpótlássportnak, amely során elmondta, 

öt-hat versenyzőtől várunk érmet, de bármikor születhet pozitív és negatív meglepetés is, ennél a korosztálynál ez hatványozottan igaz.

Végül sajnos az utóbbiból volt több, hiszen a korábbi évektől eltérően idén nem sikerült érmet szereznie a küldöttségnek. 

 Farkas Róbert (balra) és Szilágyi Dániel Forrás: MÖSZ

A lányok közül senkinek sem sikerült mérkőzést nyerni, Bajcsi Flóra (44 kg), Balulya Nina (46 kg), Dorkó Laura (51 kg) és Mészáros Dominika (60 kg) is kikapott az első fellépésén, közülük Bajcsi és Dorkó ráadásul rögtön az elődöntőbe jutásért kezdett, tehát egy siker is elég lett volna, hogy biztosan érmesként zárjon.

A fiúk mezőnyében sem termett sokkal több babér a magyaroknak,

akik közül egyedül Farkas Róbert (50 kg) és Szilágyi Dániel (60 kg) kezét emelték a magasba, előbbiét ráadásul kétszer is: ő a harmadik összecsapásán kapott ki, a negyeddöntőben, egy lépésre a dobogótól; hozzá hasonlóan Szilágyi is ebben a szakaszban búcsúzott. Farkas esetében különösen fájó lehetett a kiesés, hiszen a legjobb nyolc között a szlovén ellenfelétől annak ellenére kapott ki megosztott pontozással 3:2-re, hogy a második és a harmadik menetet is megnyerte.

A csapat tehát érem nélkül zárt, négyen ötödikek lettek.

(Kiemelt képünk forrása: MÖSZ)