UtánpótlásSport
2024. október 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2024-08-30 15:38

Hogyan szerepeltek a fiatalok az európai kupák selejtezőiben?

Véget értek a nemzetközi kupasorozatok selejtezői, ezért áttekintettük, hogyan teljesítettek az utánpótláskorú játékosok a magyar csapatokban.

Négy magyar futballcsapat indulhatott a nemzetközi kupasorozatok selejtezőiben a 2024/25-ös évadban. Nagy izgalmakat követően csak a Ferencváros jutott be az Európa-ligába. A Puskás Akadémia tizenegyespárbajban maradt alul a jóval esélyesebb olasz Fiorentina ellen, míg a Paks az idegenbeli döntetlen után 3–0-ra kikapott a cseh Mlada Boleslavtól, így egyik nyugat-magyarországi gárda sem szerepelhet a Konferencialiga főtábláján. A negyedik magyar induló a Fehérvár volt, amely a rájátszást megelőző harmadik körben oda-vissza kikapott a ciprusi Omonia Nicosiától.

A selejtező véget ért, ideje áttekinteni, hogyan teljesítettek az utánpótláskorú játékosok a magyar csapatokban.

A Ferencváros zsinórban hatodik alkalommal jutott be valamelyik nemzetközi kupasorozat főtáblájára. Azért nem írhatunk csoportkört, mert a 2024/25-ös évadban új szisztémában játszanak a csapatok, amely okairól és részleteiről a 24.hu-n jelent meg remek ismertető.

Regnáló magyar bajnokként az FTC a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhatott, és elsőként a walesi The New Saintsszel került szembe.

A kezdőben, ahogy általában, nem szerepelt utánpótláskorú játékos, magyar is csak egy, a kapus, Dibusz Dénes.

Amikor már 5–0-ra vezettek a zöld-fehérek a Groupama Arénában, Pascal Jansen vezetőedző becserélte a 18 éves Tóth Alexet a 77. percben, akinek ez volt az első nemzetközi tétmérkőzése a Ferencvárossal.

A visszavágón ismét csak Dibusz kapott helyet a kezdőcsapatban a magyarok közül, a 72. percben viszont a klub másik ígéretét, a 19 éves Gruber Zsombort küldte pályára a holland szakember. Az FTC könnyedén, 7–1-es összesítéssel jutott a következő körbe, ahol a dán Midtjylland várt rá.

A 19 éves Gruber Zsombor háromszor állt be csereként a selejtezőben Forrás: fradi.hu

A Ferencváros idegenben 2–0-ra kikapott, korosztályos labdarúgó nem lépett pályára a meccsen, a Népligetben pedig 1–1-es döntetlent hozott a visszavágó, amely 83. percében állt be Gruber. Jansen csapata ezzel kiesett a BL-ből, azonban az Európa-liga rájátszásában folytathatta.

Az EL-főtábláért a bosnyák Borac Banja Lukán kellett átjutni az FTC-nek, ami jóval szenvedősebbre sikerült, mint arra korábban számíthattunk. Hazai pályán – fiatal futballista szerepeltetése nélkül –, meglehetősen ötlettelen játékkal, nem tudott gólt szerezni az együttes, igaz, nem is kapott, így 0–0-as első meccs után utazott Banja Lukába. A visszavágón sem esett gól a rendes játékidőben, következhetett a hosszabbítás. A bosnyákok a 104. percben betaláltak, majd Jansen becserélte Grubert. A 111. percben büntetőhöz jutott a Ferencváros, amit Varga Barnabás értéksített. A tizenegyespárbajban aztán a Borac játékosai pocsékul lőttek – hármat is a kapu fölé bombáztak –, és az FTC bejutott az Európa-liga főtáblájára.

A Ferencváros fiatal játékosainak teljesítményét nehéz értékelni, ugyanis csak epizódszerepet kaptak a selejtezőmérkőzéseken. Az NB I-ben talán többet játszhatnak majd, és remélhetőleg az Európa-liga főtáblás meccsein is kapnak értékes perceket Jansentől.

A Puskás Akadémia a Konferencialiga-selejtező második körében kapcsolódott be, azonban játszania ekkor sem kellett, mert az ukrán Dnyipro nem tudott kiállni. A harmadik körben az örmény Ararat várt a felcsútiakra. Idegenben 1–0-ra nyert Hornyák Zsolt csapata,

a kapuban a 19 éves Pécsi Ármin állt, és egészen kiváló, 8,1-es értékelést kapott.

A Pancho Arénában aztán elképesztő izgalmak árán a felcsútiak a 94. percben egyenlítettek, a meccs végeredmény 3–3 lett, amivel a továbbjutott az együttes. A kaput ismét Pécsi védte, a csereként nevezett 18 éves Vékony Bence, a 19 esztendős Markgráf Ákos és a 17 éves Mondovics Kevin nem lépett pályára.

A rájátszásban az előző két kiírás döntősével, a Fiorentinával találkozott a Puskás Akadémia. Firenzében lenyűgözően kezdett Hornyák csapata, és már a 12. percben 2–0-ra vezetett. Aztán még az első félidőben szépített, a második játékrész közepére egyenlített, majd 75. percre fordított az olasz együttes. Kevéssel a lefújás előtt viszont még Golla egalizált, így 3–3-as, bravúros döntetlent ért el a felcsúti gárda. A kapuban megint Pécsinek szavazott bizalmat a szakvezetés, aki a három gól ellenére jól teljesített – a Manchester United korábbi, jelenlegi a Fiorentina sztárkapusánál, David de Geánál két tizeddel jobb osztályzatot kapott a meccs után.

A Pancho Arénában telt ház előtt rendezett visszavágón mindkét csapatnak voltak lehetőségei. Először a vendégek tudtak azokból egyet gólra váltani, az 59. percben a magabiztosan védő Pécsi tehetetlen volt, és vezetést szerzett a Fiorentina. A 88. percben Hornyák becserélte a 18 éves Vékonyt, amikor már mindenki azt gondolta, hogy vége a találkozónak. Ám a 97. percben büntetőhöz jutott a Puskás Akadémia, amit Nagy Zsolt értékesített. A hosszabbításban nem született újabb gól, így tizenegyespárbaj következett. A 19 éves Pécsin és a rutinos De Geán volt a világ szeme, na, meg persze a lövőkön. Sajnos a fiatal magyar kapus egyszer sem találta el az irányt, míg De Gea a negyedik körben hárította Szolnoki Roland tizenegyesét, így hatalmas küzdelem után a Fiorentina jutott a tőtáblára, de a Puskás Akadémiának semmi oka a szégyenkezésre, hiszen erőn felül teljesített, jól játszott.

Pécsi összesen hét gólt kapott a négy meccsen, ami sok, de a kupákban ez mindig benne van.

Magabiztos volt, nem nyomta össze a tét, ezért mindenképpen dicséret illeti, a jövőre nézve pedig nagyon hasznos tapasztalatokat gyűjthetett. Vékony mindössze 33 percet játszott a selejtezőben, de az fontos, hogy bemutatkozott, megérezhette, milyen az európai szintű klubfutball.   

A bajnoki ezüstérmes és kupagyőztes Paks hidegzuhannyal kezdte az Európa-liga-szerpelést, ugyanis hazai pályán 4–0-ra kikapott a román másodosztályban szereplő Corvinul Hunedoarától. Egyetlen fiatal sem játszott a csak magyarokat foglalkoztató tolnai együttesben, amely ugyan a visszavágón nyert 2–0-ra, de a továbbjutás tulajdonképpen már a Fehérvári úti stadionban eldőlt. A romániai mérkőzésen játszott az akkor még csak 20 éves Vas Gábor, őt az utolsó 20 percre küldte pályára Bognár György.

Vas Gábor a paksi védelem fontos oszlopa Forrás: paksifc.hu

A paksiak így a Konferencialigában folytathatták, ahol a ciprusi AEK Larnakával került szembe. A szurkolókban még biztosan élénken élt a Corvinul elleni blama, amelyet valamelyest enyhíthetett, hogy hazai pályán 3–0-ra verték Böde Dánielék a ciprusi csapatot. A meccset végigjátszotta Vas – ezúttal belső védőként –, valamint a hosszabbításban a 19 esztendős Horváth Kevin is pályára lépett. Bognár együttesének idegenben sem okozott gondot a Larnaka, 2–0-ra győzött a visszavágón, amelyen Vas ismét 90 percet játszott, azonban további fiatal nem kapott lehetőséget.

A 5–0-s összesített eredménnyel továbbjutó Paks a montenegrói Mornarral csapott össze a harmadik körben. A Fehérvári úti stadion közönsége ismét 3–0-s hazai sikert ünnepelhetett, és akárcsak a ciprusiak ellen, Vas stabil játékára az egész meccsen számított a vezetőedző – ezen a találkozón balszélsőként szerepelt. Idegenben kimaradt Vas a kezdőből, és csereként sem küldte be Bognár, de így is magabiztosan, 2– 2-vel, valamint 5–2-es összesítéssel a rájátszásba jutott a Paks.

A playoff-kör előtt nem akármilyen veszteség érte a csapatot: a Paks talán legjobbja, az ország egyik legkiválóbb kapusa, Szappanos Péter Szaúd-Arábiába igazolt. Nem volt más lehetőség, mint

a tavasszal már Szappanost a sérülésekor helyettesítő, 20 esztendős Simon Barnabást bedobni a mélyvízbe, a cseh Mlada Boleslav ellen.

Idegenben kezdett a Paks, 2–2-es döntetlennel zárult a meccs, de a fiatalt kapust egyáltalán nem lehet hibáztatni: egy öngólt kapott Kinyiktől, valamint egy hatalmas szabadrúgásgólt lőttek a csehek. Vas a hosszabbítás végén állt be – érdemben nem tudott hozzátenni.

Sok hiányzóval várták a tolnaiak a visszavágót, a magyar szurkolók pedig megtöltötték a paksi lelátókat. A kapuban ismét Simon állt, a kezdőbe pedig visszakerült Vas, a védelem bal oldalára. Az első félidő hasonlóan zajlott a csehországi mérkőzéshez – gól és ziccerek nélkül –, azonban a másik félidő elején kétszer is betaláltak a vendégek: előbb Jawo bombázott a sarokba, majd üresen hagyták a védők Kralikot, aki tisztán fejelhetett a kapuba. Ezután a Paks kinyílt, aminek következtében a 92. percben a harmadik gólját is megszerezte a Mlada Boleslav. Simon 6,9-es értékelés kapott.

A 20 éves paksi kapus a három gól ellenére jól védett, nem bizonytalankodott, igyekezett megfelelően irányítani a védelmet. A 21. életévét csütörtökön betöltött Vas határozottságáról és képességeiről pedig talán a legjobban az árulkodik, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány behívta a felnőttválogatottba a Nemzetek Ligája következő két meccsére.

A Fehérvár az azerbajdzsáni Sumqayit ellen kezdett a Konferencialiga-selejtező második körében. Pető Tamás vezetőedző az első, azeri találkozón a kezdőbe nevezte a 19 éves Pető Milánt, akit a 20 éves Babos Bence váltott a 66. percben. Lehetőséget kapott az akkor még csak 16 esztendős Kovács Patrik is, igaz, mindössze az utolsó 5 percben. A Fehérvár, ha hátrányból is, de nyert Azerbajdzsánban, így előnyből várhatta a Sóstói Stadionban a Sumqayit csapatát.

A visszavágón meglepetésre a mezőny legfiatalabbjaként Kovács kezdett csatárposzton,

majd a félidőben lecserélte a vezetőedző. A másik ifikorú, Pető Milán pedig éppen a szünetben állt be. A mérkőzés alacsony színvonalú játékot hozott, néhány helyzettől eltekintve csak „eltelt” a 90 perc, aminek a racionális magyar drukkerek örülhettek, hiszen továbbjutott a Fehérvár.

A 17 éves Kovács Patrik az egyik legígéretesebb székesfehérvári labdarúgó Forrás: fehervarfc.hu

A stoptáblát aztán a ciprusi Omonia Nicosia mutatta fel Pető Tamás csapatának. Idegenben 1–0-s, hazai pályán 2–0-s vereséget szenvedett a Fehérvár, így el kellett engednie a kupaálmokat. Cipruson Pető egy félidőt, Babos 24 percet játszott, míg a Sóstóiban Pető kezdett, a félidőben beszállt helyette Babos, továbbá Kovács Holendert váltotta a szünetben.

Örömteli, hogy a 2024/25-ös évadban a Fehérvár előszeretettel játszatja a fiatajait, akik igyekeznek felvenni a felnőttfutball ritmusát, ám annyiban árnyalni kell a képet, hogy talán nem kizárólag menedzselési okai vannak az utánpótláskorúak játékperceinek. A keret legjobbjai iközül sokan eligazoltak nyáron, és a korábbinál korlátozottabb anyagi lehetőségek mellett nem tudott a Fehérvár igazán minőségi játékosokat szerződtetni. Ez természetesen a fiataloknak jól jön, mivel így sok időt tölthetnek a pályán.

(Kiemelt képünkön: a 19 éves Pécsi Ármin védett minden meccsen a Konferencialiga-selejtezőben Forrás: Puskás Akadémia)