UtánpótlásSport
2024. október 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2024-09-14 18:52

Ismét nagy siker volt a Magyar Kosárlabdázás Napja

Az elmúlt évekhez hasonlóan ismételten nagy érdeklődés övezte a Magyar Kosárlabdázás Napja rendezvényt, amelynek ezúttal a Ludovika Aréna adott otthont. Az eseményen reggeltől egészen délutánig megállás nélkül zajlottak a mérkőzések, és mindeközben a sportág korábbi nagyjait, illetve jelenlegi legjobbjait is köszöntötték, díjazták.

Labdapattogástól volt hangos szombaton a Ludovika Aréna, ahol megtartották az idei Magyar Kosárlabdázás Napját. A rossz időre való tekintettel a korábbi esztendőkben jól megszokott helyszín, a Hősök Tere helyett végül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportcsarnokában került sor a nagyszabású eseményre.

A hangulatra azonban így sem lehetett panasz, ugyanis a legfiatalabbaktól (U11-es korosztály) kezdve a fiatal felnőttek, valamint az idősebb (35 pluszos kategória) amatőr kosárlabdázók is képviseltették magukat, és folyamatosan követték egymást a három a három elleni meccsek. Ezen a napon délelőtt rendezték az Audi Streetball-bajnokság záró állomását, majd délután következtek a döntők. Emellett még számos látványos program színesítette a napot.

Eközben a Kosárlabdázás Napján

jó néhány évnyi szünet után újra kiosztották a szezon legjobbjainak (játékosaink és edzőinek) járó díjakat.

Jelen esetben a 2023–2024-es évad kiválóságai részesültek elismerésben mind felnőtt-, mind korosztályos szinten.

A 2023/24-es évad díjazottjai:
Az év női játékosa: Lelik Réka
Az év férfi Játékosa: Perl Zoltán
Az év női edzője: Völgyi Péter
Az év férfi Edzője: Csirke Ferenc
Az év U20-as férfi játékosa: Halmai Dániel
Az év U20-as férfi edzője: Sabáli Balázs
Az év U18-as leány játékosa: Rátkai Eszter
Az év U18-as leány edzője: Mészáros Vivien
Az év U18-as fiú játékosa: Mezőfi Márk
Az év U18-as fiú edzője: Sipos Péter
Az év U16-os leány játékosa: Josepovits Kinga
Az év U16-os leány edzője: Tursics Krisztián
Az év U16-os fiú játékosa: Puskás Kadosa
Az év U16-os fiú edzője: Mócsai Milán
Az év leány nevelőedzője: Tursicsné Iván Krisztina
Az év fiú nevelőedzője: Érsek István

Ezenkívül életműdíját vehetett át a korábbi kiváló nemzetközi játékvezető, Berki János, illetve köszöntötték az első és eddig egyetlen magyar kosarasként az amerikai profi ligában, az NBA-ben 25 éve pályára lépő Dávid Kornélt.

Díjazták az elmúlt évad legjobbjait a Magyar Kosárlabdázás Napján Fotó: Josepovits László

Mindemellett üdvözölték a BSE korszakos női csapatának tagjait is. Továbbá rajtuk kívül is még több játékost, edzőt és sportvezetőt is díjaztak. A rendezvény háziasszonya az idén visszavonult, Euroliga-győztes Fegyverneky Zsófia volt.

Kötelességünknek érezzük, hogy ápoljuk a magyar kosárlabdasport múltját, emlékezzünk az egykori nagyjainkra, és díjazzuk az év legjobb játékosait, illetve edzőit

 – mondta a helyszínen Báder Márton, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke az Utánpótlássportnak. – Azt hiszem, erre az egyik legmegfelelőbb és legszebb alkalom a Magyar Kosárlabdázás Napja rendezvény, amely most már tényleg nagy hagyománnyal büszkélkedhet, hosszú ideje minden évben megrendezzük. Sajnos az időjárás miatt ezúttal nem tudtunk a Hősök terén összegyűlni, de a Ludovika Aréna is abszolúte méltó helyszínéül szolgál sportágunk ünnepének.

Szívmelengető látni és átélni, hogy milyen sokan összejöttünk erre az eseményre.

(Kiemelt kép forrása: Kovács Péter/Nemzeti Sport)