UtánpótlásSport
2024. október 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2024-09-18 18:41

Csütörtökön kezdődik a korosztályos maratoni világbajnokság

Népes magyar csapattal a mezőnyben kezdődik csütörtökön Horvátországban a kajak-kenusok maratoni szakágának idei célversenye, a világbajnokság.

Első alkalommal rendezi meg a horvátországi Metkovic a kajak-kenu maratoni szakágának világbajnokságát, amin a szokásoknak megfelelően a felnőttek mellett az U23-as és az ifjúsági korosztály legjobbjai is megméretik magukat. 

A világbajnokságon is szép eredményeket várunk, az Eb alapján pedig joggal bizakodhatunk

nyilatkozta az Utánpótlássport oldalának a a júliusi Európa-bajnokság után a szakági válogatott vezetőedzője, Kadler Viktor; a kontinensviadalon az utánpótláskorú magyar versenyzők összesen 14 érmet gyűjtöttek, a felnőttekével együtt 18-at számláló terméssel pedig a küldöttség megnyerte a nemzetek ranglistáját.

A válogatott népes csapattal várja a vb kezdetét, amelynek nagyobbik részét utánpótláskorú sportolók alkotják, akik közül többen a felnőttek között is megméretik magukat. Többek mellett vízre száll majd az ifiknél az emlegetett Eb-n a legeredményesebb magyar indulóként záró Zemen Dániel, de a nyári üzbegisztáni spirnttávú vb-n az ötödik és a hatodik világbajnoki címét megszerző, így a sportág örökös bajnokává váló Kőhalmi Emese is lapátot ragad.

Az utánpótláskorú magyar indulók a Horvátországban megrendezendő maratoni kajak-kenu világbajnokságon

Felnőtt:
 

Kajak

K1 rövid kör: Sellyei Csanád és Péli Zalán (Váci Kajak-Kenu SE és Hármaspálya SE)
K1: Kolozsvári Brúnó (Graboplast Győri Vízisport SE)
K2: Erdélyi Tamás (Budapesti Honvéd)
K1 rövid kör: Kőhalmi Emese (KKNKKA)
K1: Kőhalmi Emese (KKNKKA)
K2: Csépe Panna, Sinkó Panna Krisztina és Csikós Zsóka, Kőhalmi Emese (UTE, Lágymányosi Spari és Szolnoki Kajak-Kenu Klub, KKNKKA)

Kenu
C1 rövid kör: Soltész Péter és Pluzsik Mihály (Tokaji Vízisport Club és Szentendrei Kajak-Kenu SE)
C1: Soltész Péter (Tokaji Vízisport Club)
C2: Pluzsik Mihály, Horváth-Milvich Benedek és Fodor Nicholas, Soltész Péter (Szentendrei Kajak-Kenu SE, BKV Előre SC és KKNKKA, Tokaji Vízisport Club) 
C1 rövid kör: Matkovics Lili Sára (KSI SE)
C1: Matkovics Lili Sára (KSI SE)

U23-as korosztály:

Kajak
K1: Péli Zalán és Sellyei Csanád (Hármaspálya SE és Váci Kajak-Kenu SE)
K1: Csépe Panna és Sinkó Panna (UTE és Lágymányosi Spari)

Kenu
C1: Pluzsik Mihály és Szmandray Benedek (Szentendrei Kajak-Kenu SE és Grabloplast Győri Vízisport SE)
C1: Matkovics Lili Sára és Hegedűs Karolina Dóra (KSI SE és Váci Karakán)

Ifjúsági korosztály:

Kajak
K1: Zemen Dániel és Ivancsó Tamás (Építők Margitszigeti DKC és Grabloplast Győri Vízisport SE)
K2: Hoffer Benedek, Erdész Mihály és Kovács Márkó, Tőkey Bálint Ábel (KSI SE és UTE) 
K1: Jombor Lotti és Reisz Janka (Szekszárdi Kajak-Kenu SE és UTE)
K2: Kmetyó Klaudia, Reisz Janka és Hudi-Kadler Panni, Zatykó Panka (UTE és Grabloplast Győri Vízisport SE)

Kenu
C1: Kereszturi-Méri Marcell és Tósa Máté (Szabó Attila Kenu Akadémia és Diósgyőri Kajak-Kenu SC)
C2: Szegi Zsombor, Koleszár Bonifác és Tósa Máté, Scheiber Dávid (Tiszaújvárosi KKSE és Diósgyőri Kajak-Kenu SC, Mogyi Bajai Vízisport Klub) 
C1: Hoffer Eszter és Varga Flóra Anna (Grabloplast Győri Vízisport SE) 

(Kiemelt képünkön: Zemen Dániel Forrás: MKKSZ)