UtánpótlásSport
2024. október 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2024-09-20 20:50

A nyári világversenydömping után újra együtt a leányutánpótlás

Az idei világversenyek után nem kellett sokat várni, hogy újra találkozzanak a leány utánpótlás kézilabda-válogatottak tagjai, akik a jövő héten edzőtáborba vonulnak.

Mondhatni a szokásoknak megfelelően az idén is eredményes nyarat zárt a magyar leány kézilabda-utánpótlás: a válogatottjaink közül a serdülők a nyílt Európa-bajnokságon szereztek bronzérmet, az ifjúságiak világbajnokságon lettek harmadikok, a juniorok pedig vb-ezüstéremmel zártak.

Ebben az évben a leányszakágban korosztályváltás történt,

a nyár végével a juniorok (2004-2005-ös születésűek) kiöregedtek az utánpótláskorból a válogatottság tekintetében, helyükre érkeztek a legutóbbi ifik (2006-2007), őket pedig a helyükön a serdülők (2008-2009) követték.

Az első összetartásra nem kell sokat várni, a juniorválogatott már vasárnap megérkezik Gyálra, hogy öt napon át készüljön a szövetségi edző, Szilágyi Zoltán és a stábja irányításával. A lányok sikeres nyarat zártak, a Kínában megszerzett ifjúsági világbajnoki bronzérmük szépen csillog, az új évad végén, jövő nyáron pedig az első világversenyük, pontosabban Európa-bajnokságuk következik juniorként.

A csapatnak a következő héten a stábbal való megismerkedés, összeszokás lesz a legfőbb feladata,

a programba pedig egy felkészülési mérkőzés is bekerült: pénteken a felnőtt NB I-ben szereplő Vasassal méri össze majd a tudását a Szilágyi vezette együttes.

Az ifjúságiak Győr felé veszik az irányt, a hangsúly pedig nekik is az összeismerkedésen lesz Bohus Beáta szövetségi edzővel és az őt segítő szakemberekkel. A lányokra szintén Európa-bajnokság vár a jövő nyáron, az esemény július végén kezdődik majd Montenegróban.

A serdülők esetében egyelőre a kiválasztáson van a fókusz, a Kun Attila által irányított korosztály (2010-2011-esek) Balatonbogláron, a NEKA létesítményében találkozik, ahol 60 játékost próbálnak ki különböző szempontok szerint a szakemberek, akik a későbbiekben szűkítik majd a létszámot.

(Kiemelt képünkön: a junior leányválogatott augusztusban még ifiként szerepelt vb-n Forrás: IHF)