UtánpótlásSport
2024. október 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2024-09-29 08:59

Megszerezte első NB I-es gólját a 19 éves Szűcs Tamás

A Debreceni VSC 19 éves labdarúgója, Szűcs Tamás betalált az MTK Budapest ellen elveszített NB I-es bajnoki.

Az MTK Budapest gólgazdag mérkőzésen 3–2-re legyőzte a Debreceni VSC csapatát a labdarúgó NB I nyolcadik fordulójában. A Nagyerdei Stadionban a hazaiak kétszer is egyenlítettek, azonban a fővárosi együttes harmadik találatára már nem tudtak reagálni.

A debreceniek második gólját a 19 éves Szűcs Tamás szerezte, aki először volt eredményes az élvonalban. A két évet az FC Köbenhavn utánpótlásában légióskodó támadó középpályás 2024 júliusában az Utánpótlássportnak adott interjújában elmondta:

„Nekem egyénileg pedig az a legfontosabb a következő évadban, hogy minél több mérkőzésen szerepeljek. Ha minden meccs után úgy jövök le a pályáról, hogy megtettem, ami tőlem telt, kihoztam magamból a maximumot azért, hogy a legjobb tudásom szerint segítsem a csapatot, a Loki pedig jól szerepel majd, akkor azt gondolom, elégedett leszek az évad végén is.”

Szűcs egyelőre nem panaszkodhat a játékperceire, ugyanis eddig egy félidőt leszámítva folyamatosan pályán volt; ahogy korábban Szrdjan Blagojevics, úgy Máté Csaba is alapemberként tekint rá. 

A gól az alábbi videóban 3:20-tól látható:

(Kiemelt képünk forrása: DVSC)