UtánpótlásSport
2024. október 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2024-09-29 20:44

Sikerekben gazdag nyarat zárt a Tari Bence, Veress Ákos páros

Az U19-es strandröplabda-vb-n ötödik, az U20-as Eb-n hetedik lett a Tari Bence, Veress Ákos páros. Emellett a fiatalok már a felnőttek is meg-megvillantják képességeiket: az országos bajnokság döntő állomásán ezüstérmesként zártak, míg a kínai Pro Tour-versenyen az előkelő negyedik helyen végeztek.

Tavaly nyáron végérvényesen megérkezett a korosztályos strandröplabdázók nemzetközi élmezőnyébe a Tari Bence, Veress Ákos páros, amikor is az SRSE reménységei bronzérmet szereztek a madridi U18-as Európa-bajnokságon, s ezzel első magyar párosként állhattak dobogóra a korosztályos Eb-k történetében. Soós Izsák tanítványai idén sem maradtak adósak a szép eredményekkel, ugyanis mindkét utánpótlás-világversenyen a legjobb nyolc között zártak:

a kínai U19-es vb-n az ötödik, a lengyelországi U20-as Eb-n a hetedik helyet szerezték meg.

Ráadásul a világbajnokságon elért ötödik helyezésük értékét növeli, hogy

ezzel szintén történelmet írtak, és az eddigi legjobb magyar eredményt produkálták a korosztályos vb-ket tekintve.

„A nyári versenyszezon nekünk júniusban kezdődött Csopakon, ahol rögtön sikerült megnyernünk a felnőtt országos bajnokság első fordulóját – mondta Veress Ákos az Utánpótlássportnak. – Bence éppen az előtt jött vissza sérülésből, így nem igazán tudtuk mit várhatunk magunktól, ehhez képest sikerült végül győznünk. Ez hatalmas siker és pozitív visszajelzés volt számunkra, mert korábban még egyetlen egyszer sem jutottunk döntőbe a felnőttek között.

Bátran kijelenthetem, ez az eredmény megalapozta a nyári szereplésünket, mert ezután már sorban jöttek a jó eredmények a magyar bajnokságban,

mígnem az ob Lupa-tónál rendezett döntő állomásán ezüstérmesek lettünk. A fináléban szoros meccsen, 2:1-re kaptunk ki a Stréli, Dóczi párostól. Egyáltalán nem voltunk szomorúak, nagyon örültünk a második helynek.

Forrás: MRSZ

Eközben nemzetközi porondon is elég sűrű volt a menetrend a párosnak.

„A világversenyeket tekintve először a lengyelországi U20-as Európa-bajnokság következett, amelyen igencsak értékes hetedik helyet szereztünk, és

ezzel az eredménnyel sikerült kvalifikálni magunkat a jövő évi U21-es világbajnokságra,

ami újabb nagy mérföldkő volt számunkra, és további lendületet adott nekünk a jó Eb-szereplés. Azonban csak ekkor jött még a szezon java, ugyanis három és fél hétre Kínába utaztunk, ahol előbb az U19-es vb-n, majd két felnőtt Pro Tour-versenyen indultunk. A korosztályos vébén remekül ment a játék, hiszen veretlenül jutottunk el a negyeddöntőig. A négy közé kerülésért sajnos két szoros játszmában kikaptunk a mexikóiaktól.

Nyilván, akkor kicsit csalódottak voltunk, de nem lehetünk igazán elégedetlenek, mert az ötödik hely is kiváló eredmény, méghozzá a legjobb magyar helyezés eddig az utánpótlás-világbajnokságokon.

Így alapvetően jó formában, önbizalommal vágtunk neki a két felnőtt World Tour-viadalnak, és mindjárt az első, csitongi állomáson az elődöntőig meneteltünk, és végül a negyedik helyen végeztünk.

Ez megint olyan eredmény, amely óriási fegyvertény, mivel a Stréli, Hajós párost leszámítva a magyarok közül még senkinek nem sikerült a legjobb négy közé jutnia ilyen kategóriájú nemzetközi versenyen.

Ezt Csingtaóban újabb hasonló viadal követte, ahol sajnos kiestünk a selejtezőben, de összességében nyilván nem panaszkodhattunk a kínai túránk után. Hazatérve az innsbrucki felnőtt Közép-Európa-kupaversenyen elért ötödik hellyel zártuk a szezont, ami pedig ugyancsak az eddigi legjobb szereplésünk volt ebben a sorozatban a felnőttek között. Csak hálásak lehetünk az elmúlt hónapok sikereiért, abszolúte jó hangulatban fejezhettük be, és nagyon motiváltan várhatjuk már a jövő évet."

Veress hozzátette, a fő céljuk az lesz a következő szezonra, hogy érmet nyerjenek a jövő évi U20-as Európa-bajnokságon, helytálljanak az U21-es világbajnokságon is, és kiharcolják a kijutást a felnőtt Eb-re.

(Kiemelt kép forrása: MRSZ)