UtánpótlásSport
2024. október 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2024-09-30 19:47

Koreai szakmai látogatás a NEKA-n

Számos koreai szakember, köztük az ország kézilabda-szövetségének vezetői látogattak a NEKA-ra, hogy tanulmányozzák az utánpótlásképzés rendszerét.

A Koreai Kézilabda Szövetség vezetői, illetve az ázsiai ország több klubjának menedzserei tartózkodnak hazánkban, ennek keretében a Nemzeti Kézilabda Akadémiára is ellátogattak, ahol többek között a szervezet felépítését, az utánpótlásképzés rendszerét és a stratégiai működés elemeit tanulmányozták. Az együttműködés folytatódik, hiszen év végén koreai korosztályos válogatott játékosok is a NEKA-n töltenek néhány napot – írja a balatonboglári klub honlapja.

Az EliteSport Global cég és a NEKA közötti együttműködés jegyében évek óta számos külföldi klub sportvezetői, illetve játékosai vendégeskednek a balatonboglári akadémián, legyen szó szakmai körútról vagy edzőtáborokról. Ezúttal Koreából érkeztek szövetségi munkatársak és élvonalbeli egyesületi sportmenedzserek, akik több magyar klub működésével ismerkedtek meg, többek között a Nemzeti Kézilabda Akadémia szervezetével is.

A delegáció szakemberei bepillantást nyertek az NB I-es férficsapat edzésébe, végigjárták a sportcsarnokot, majd a Diagnosztikai Központot, és az akadémián használt mérési rendszerekről is hallgattak előadást. 

Ahogy Süle Dániel, a csoportot kísérő EliteSport Global vezetője elmondta, Koreában az utánpótlásképzés jellemzően az iskolákban működik, onnan választják ki a legügyesebb játékosokat a korosztályos válogatottakba. A célok között szerepel, hogy európai játékosokat szerződtessenek Koreába, hogy fellendítsék az ottani bajnokságot. 

(Kiemelt képünket készítette: Tompos Gábor/NEKA)