Nem lányoknak való vidék – vagy mégis?

Remekel az elmúlt években a hazai leány birkózó-utánpótlás a korosztályos világversenyeken, miközben dzsúdósportban is a nők viszik a prímet. Mennyire népszerűek valójában ezek a kőkemény, „férfias” küzdősportok a lányok körében, és minek köszönhetően eredményesek a mieink ezekben a sportágakban? Két korábbi klasszist, az adott sportág legeredményesebb hazai női versenyzőjét, Sastin Marianna világbajnok birkózót, illetve Csernoviczki Éva olimpiai bronzérmes cselgáncsozót kérdeztük a témában.

„Sosem bántottak azért, mert lány létemre bokszolok” – mondta nemrégiben portálunknak Hámori Luca, aki tavaly Párizsban az első magyar női ökölvívóként szerepelt az olimpián, és ötödik lett a francia fővárosban. A hazai női boksz jelenlegi első számú versenyzője annak kapcsán nyilatkozta a fent idézett mondatot, hogy mégis milyen nehézségekbe ütközik egy lány a – javarészt fiúkkal teli – bokszteremben.

A női ökölvívás létjogosultsága a mai napig megosztja a közvéleményt, ugyanakkor, ha kitekintünk más küzdősportokra, például

ami miatt pedig egyre népszerűbbek is itthon az említett sportágak. (Hozzátartozik egyébként a teljes képhez, hogy amíg a női boksz csak 2012-ben, addig a női birkózás 2004-ben, míg a női dzsúdó már jóval korábban, 1992-ben olimpiai sportággá vált.)

A hazai leány birkózó-utánpótlás képviselői az elmúlt években éppenséggel sorozatban szállítják a nagyobbnál nagyobb sikereket a korosztályos világversenyeken. Kezdve a sort a 20 éves Elekes Enikővel, aki az U17-es és az U20-as korosztályban egyaránt világ- és Európa-bajnoknak is mondhatja magát, és ezt korábban még egyetlen magyar lánynak sem sikerült elérnie. Szintén a nagy tehetségek közé tartozik a kétszeres U20-as Európa-bajnok Nyikos Veronika, az U20-as vb-bronz- és Eb-ezüstérmes Terék Gerda, a kétszeres U15-ös Európa-bajnok Sillei Janka, az ugyancsak U15-ös Eb-győztes és U17-es Eb-második Balázs Éda. Továbbá szintúgy ebbe a névsorba kívánkozik a háromszor korosztályos Európa-bajnok Ritter Sophie is, aki a magyar színekben elért sikerei után a közelmúltban országot váltott, és olaszként folytatja a jövőben.

„Azt gondolom, jelentősen javult itthon az elmúlt években a női birkózás megítélése – kezdte Sastin Marianna, a hazai női birkózás első és eddigi egyetlen világbajnoka, aki négy olimpián is szerepelt. A korábbi klasszis jelenleg a Vasas SC szakosztályának társelnöke, s emellett a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia edzőjeként, illetve a szövetség elnökségi tagjaként is tevékenykedik. –

Ráadásul járva különböző a sportnapokat és sportágválasztók eseményeket, a laikusok gyakran azt sem tudják, hogy nálunk nem szabad sem ütni, sem rúgni, ellentétben például a boksszal vagy más küzdősportokkal. Érdekes, hogy például több olyan lánnyal is találkoztam már, aki kiskorban saját magától kitalálta, hogy ő birkózni szeretne, viszont a szülők eleinte nem igazán rajongtak az ötletért, majd amikor már láttak, hogy kezd sikeressé válni a gyerekük, az először még fenntartásokkal bíró apuka vagy anyuka is belátta, hogy a birkózás valóban egy remek sport.

Nyilván, ha lett volna korábban már érmes versenyzőnk az olimpiákról, akkor bizonyára mostanra még előrébb tartana a női szakág, hiszen láthatjuk, hogy más sportágakban – így például a vívásban – egy-egy sikeres olimpiai szereplést követően milyen sok gyerek rohamozza meg a vívótermeket. Továbbá az sem segít, hogy a birkózás alapvetően nagyon keveset van jelen a médiában; sajnos a sportágunkat közel sem közvetítik annyit a tévében, mint amennyit szerintem az megérdemelne.”

Hozzátette, már sem egyszerű feladat, hogy bevonzzák a gyerekeket a birkózóterembe, de aztán benntartani őket a sportágban, az legalább akkora, hanem nagyobb kihívás.

„Ha nem jönnek igazán kiemelkedő eredmények, a kadét-, illetve a juniorkorosztályhoz érve sokan abbahagyják és lemorzsolódnak. De ott mindig el szoktam mondani, hogy ott van például a saját példám: az utánpótláséveimben én nem voltam túl sikeres, cserébe viszont felnőttként aztán szép karriert tudtam befutni. Nekem az volt az álmom, hogy kijussak az olimpiára, majd ott a dobogó legfelső fokára állhassak, ezt korosztályos szinten azonban nem lehet megvalósítani, majd csak felnőttkorban. Éppen ezért fontos, hogy az igazán ígéretes lányokat megfelelő, támogató környezet, illetve jó családi háttér vegye körül, ugyanis csak így tudják majd elérni a céljaikat, és a „nagyok” között is komoly karriert befutni.

A hazai dzsúdósport női szakága sincs híján a sikereknek: elég, ha csak április közepére visszaugrunk, amikor is Özbas Szofi felnőtt Európa-bajnoki címet szerzett Podgoricában, illetve Gyertyás Róza ötödik lett ugyanott. De említhetjük a tavalyi párizsi olimpiát is, amelyen Pupp Réka ötödik helye révén szintén a nők szállították a legjobb eredményt a magyar válogatottból.

Ugyanakkor, ha a tavalyi korosztályos világversenyekre visszapillantunk, azokon is jól szerepeltek a lányok: Jüttner Janka az ifi Eb-n bronzérmet nyert, míg a vb-n ötödikként zárt, illetve Mamira Luca a junior és az U23-as Eb-ről is bronzéremmel tért haza. Továbbá rajtuk kívül szintén jó néhány rendkívül ígéretes, már nemzetközi szinten is eredményes fiatalt lehet említeni: Kriza Anna, Szeleczki Szabina, Vég Luca, Vas Mira, Kiss Viktória és Radics Maja (a teljesség igénye nélkül).

„Az én generációmból nagyon sokan az 1992-es olimpia után kezdtek el dzsúdózni, méghozzá azok után, hogy Kovács Antal első magyar cselgáncsozóként aranyérmes lett Barcelonában.

– mondta Csernoviczki Éva, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes, Eb-győztes korábbi klasszis, a magyar női dzsúdósport eddigi egyetlen ötkarikás dobogósa, aki manapság a MOB sportolói bizottságának alelnöki posztját tölti be, valamint az Ippon Judo Tatabánya SE-ben utánpótlásedzőként is dolgozik. – A mi korosztályunkból aztán többen is nagyon szép pályafutást futottak be: említhetem Mészáros Anettet, Baczkó Bernadettet, Joó Abigélt és a kicsit fiatalabbak közül akár Karakas Hedviget is.

„Ami a lányok nagy előnye, hogy a fiúkhoz képest hamarabb érnek meg fizikailag, így a tehetséges ifjúsági és juniorkorú versenyzőket már el lehet kezdeni felversenyeztetni az idősebb korcsoportokba is, ami megkönnyíti a korosztályváltásokat is, emiatt nálunk jellemzően kisebb a lemorzsolódás, mint a fiúszakágban. Persze az is egyértelmű, hogy alapvetően a fiúknál viszont jóval nagyobb a versenyzői létszám. A válogatott keretében jelenleg nagyjából kétszer annyi fiú versenyző szerepel, mint lány, ami abból is fakad, hogy egy-egy súlycsoportban a férfiszakágban mélyebb a merítés."

Hangsúlyozta, továbbra is akadnak ígéretes versenyzők a lányoknál, ugyanakkor nagyon fontos, hogy jó menedzselést kapjanak a fiatalok.

„Emlékezhetünk rá, hogy Özbas Szofinak 2021-ben már juniorkorúként sikerült kijutnia a tokiói olimpiára, és még mindig csak huszonhárom éves, de a Los Angeles-i már a harmadik olimpiája lehet, szóval nem lehetetlen már fiatalon odaérni a világelitbe.

Ezt a gátat akkor sikerült áttörnöm, viszont sajnos azóta senki más nem tudta megismételni ezt a tettet, ám azt gondolom, a mostani versenyzőinkben is ott rejlik a potenciál, hogy odaérjenek a dobogóra a következő ötkarikás játékokon. Rendkívül fontos, hogy Pupp Réka és Özbas Szofi személyében most is vannak olyan példaképeink, klasszisaink, akikre a legkisebbek felnézhetnek. Bízom benne, hogy a magyar lányok először is jól szerepelnek a júniusban Budapesten rendezendő felnőtt-világbajnokságon, illetve aztán Los Angelesbe is minél nagyobb számban sikerül kvótá szerezniük. Remélhetőleg, 2028-ban már újra láthatunk magyar női versenyzőt az olimpiai dobogón.”

(Kiemelt kép forrása: MBSZ, illetve a Budapesti Honvéd cselgáncsszakosztálya)