Eredményesen szerepeltek a magyar fiatalok a bledi regattán
Több magyar egység is dobogóra állhatott a bledi nemzetközi U23-as és ifjúsági evezős regattán.
A Bledben megrendezett nemzetközi evezős regattán eredményesen szerepeltek a magyar fiatalok az U23-as és az ifjúsági mezőnyben.
Ficsor László szövetségi kapitány így értékelt a hazai szövetség Facebook-oldalán:
„Az éves felkészülési program keretében a legjobb U23-as evezőseink mérették meg magukat a bledi versenyen, népes mezőnyben. Ez az alkalom nagyon jó lehetőséget nyújtott csapatainknak, hogy nemzetközi versenykörülmények között tesztelhessék a csapatelképzeléseket. Az U23-as lányok, Bagdács Szonja, Szente Dóra, Bencsics Hella, Pádár Luca és Angyal Zsófia a versenyen kétféle összeállításban álltak rajthoz, és mindkét felállásban magabiztos győzelmet arattak. Az U23-as fiúk, Mózes Márk, Bajári András, Szigeti Ferenc, Boros Olivér, Hajdú Márton, Kunstár Simon, Kalmár Áron, Pálmai Ágoston és a nyolcas kormányosa, Kiss Csende Ajna az első napon négyesben és nyolcasban is indult, ahol négyesben első, és második helyet, míg nyolcasban szoros versenyben második helyezést ért el. A verseny másnapján csak a nyolcas versenyre koncentrálva elsőként zártak. A versenyen az Ezüst négyes-alapítvány támogatásával indult még a programban résztvevő hat ifjúsági válogatott sportolónk is, Somogyi Dorka, Strochmayer Maja, Demkó Janka, Kup Barnabás, Hajdú András és Csutorás Balázs, szintén számos győzelmet aratva. Részben az elért U23-as versenyeredményeket értékelve Simon Bélával együtt teszünk javaslatot az U23-as világbajnokság csapataira.”
Az eredmények ITT böngészhetők.
(Kiemelt képünk forrása: MESZ)