„A Veszprém első csapatának kapuja minden fiatal előtt nyitva áll” – Nagy László
Az első alkalommal megrendezett ifjúsági kézilabda BL-ben ezüstérmesként záró Veszprém szereplése kapcsán a klub sportigazgatójával, a korábbi klasszis játékos Nagy Lászlóval beszélgettünk.
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) a 2024/2025-ös évadban elindította a felnőtt férfi Bajnokok Ligájában résztvevő klubok utánpótlás-együttesei számára kiírt sorozatot, az EHF Youth Club Trophyt, vagyis az ifjúsági (U18-as) BL-t, aminek egyik selejtezőtornáját áprilisban Veszprémben rendezték meg. A hazaiak a Pick Szegedet győzték le a döntőben, ezzel kvalifikálták magukat a „nagyok” sorozatának végjátékával együtt megrendezett négyes döntőbe, Kölnbe.
A veszprémi ifiket vezetőedzőként irányító Gulyás István már az esemény előtt is elismerően nyilatkozott a honlapunknak a kezdeményezésről, és a múlt hét végi final four után sem változott a véleménye, amelyben a magyar csapat ezüstérmet szerzett, miután az elődöntőben hosszabbítás után legyőzte a spanyol Barcelonát, majd a fináléban kikapott a dán GOG ellen.
„Tartom, amit még a selejtezőtorna előtt mondtam, zseniális kezdeményezésről beszélünk. Hazafelé a repülőúton több, az európai szövetségben dolgozó kollégával is beszéltem, a céljuk, hogy folytassák a sorozatot, ráadásul jelen állás szerint jövőre a lányoknak is megrendezik az ifi BL-t – mondta Gulyás. – A gyerekeknek óriási élmény volt, fontos nemzetközi tapasztalat. Nagyon elégedettek lehetünk, hiszen annak fényében, hogy az ellenfelek milyen összetételben érkeztek, az eredményünk igazán hízelgő. Remélem, sokáig elkíséri ez az élmény a fiatalokat, tudnak belőle táplálkozni; láthatták, mi kell ahhoz, hogy a korosztályukban nemzetközi szinten versenyképesek legyenek.”
De vajon mit gondol a fiatalok szerepléséről és az eseményről a Veszprém korábbi klasszis játékosa, a 209-szeres válogatott, olimpiai negyedik, a Barcelonával kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, jelenleg a bakonyi klub sportigazgatójaként dolgozó Nagy László?
„Részese voltam a hazai rendezésű selejtezőtornának, sportdiplomáciai szempontból is megtisztelő, hogy ebben az kezdeményezésben szervezőként is részt vehettünk. A fiúknak már az hatalmas dolog volt, hogy az első állomást megélhették, ráadásul kiharcolták, hogy a végjátékban is ott legyenek Kölnben. Gyerekként megélni, hogy pályára léphetnek tétmeccsen egy ilyen illusztris helyszínen, mint a Lanxess Arena, ráadásul a felnőttek négyes döntőjének idején, leírhatatlan érzés lehet, életreszóló élmény. Viszont
Erre építeni kell, hiszen ez csak az első lépcső, remélhetőleg a jövőben számos lehetőségük lesz még a Bajnokok Ligájában bizonyítani. Minden akadémistánknak kívánom, hogy ez valósuljon meg – mondja az Utánpótlássportnak Nagy László.

Nagynak a már említett Barçás múltja miatt extrán különleges lehetett a fiatalok elődöntője.
„A Barcelonát bármilyen sportágban nagy fegyvertény legyőzni, ráadásul kimondottan színvonalas és izgalmas összecsapás végén örülhettünk. Két különböző kézilabdakultúra találkozott, és mindkét oldalon remek egyéni teljesítményeket figyelhettünk. A GOG esetében jól tudjuk, hogy hihetetlen magasszintű az utánpótlásképzése, többek mellett Mathias Gidsel, Simon Pytlick vagy Lukas Jörgensen is a műhelyükből érkezett.
ráadásul ők pihentebben várhatták a finálét, hozzátéve, hogy a Veszprémben az átlagnál fiatalabb játékosok is szerephez jutottak. Ha már az előbb a kultúrát szóba hoztam, a dán közeg is másmilyen, náluk a foci mellett ez a másik nemzeti sport, Magyarországon ehhez képest jóval nagyobb a szórás.”
Nem lehet megkerülni a kérdést: milyen kilátásaik vannak ezeknek a játékosoknak az első csapatba jutás kapcsán? Az biztos, hogy különösen nehezített pályán közlekednek a „nagy cél” felé a veszprémi fiatalok, hiszen a klub felnőttegyüttese tele van klasszis világsztárokkal, akik mellett nehéz feltörekvő reménységként játékpercekhez jutni.
„A nemrég magunk mögött hagyott évadban összesen tizenegy fiatal játékost tudtunk versenyeztetni az NB I-ben, ez örömteli szám. Ezeknek a srácoknak még messze az elitszint, viszont a kapu mindenki előtt nyitva áll,
Törekszünk arra, hogy megtartsuk a tehetségeket, viszont azt hozzá kell tennem, hogy nemcsak a Veszprém és Szeged csapatából lehet elérni a válogatott szintjét, a többi élvonalbeli klubban is ugyanolyan fontos a minőségi munka, biztos vagyok benne, hogy mindenki erre törekszik. Ezen az úton haladunk tovább, a rövid pihenő után pedig a fiatalok is folytatják a munkát. Biztos, hogy külön beszélek majd a ificsapatunk tagjaival, próbálok nekik a saját tapasztalataim alapján is segíteni, és amit már korábban említettem, meg kell érteniük, hogy ez csak egy lépés volt az úton, nem vehetnek vissza, lesznek lemondások és nehézségek, de ez vezet a siker felé.”

A Veszprém ifjúsági csapatának irányítóját, Apró Botondot is megkérdeztük az esemény kapcsán:
„A Barça az elejétől a végéig óriási tempót diktált, még a hetvenedik percben is le-föl sprinteltek, ilyennel itthon nem találkoztunk korábban. De sikerült őket megfogni, egy ilyen meccsen hajszálon múlik a siker, a hosszabbításra pedig ez extrán igaz, mi jöttünk ki jobban a ráadásból – magyarázza Apró a honlapunknak. – A GOG sem lassú, sőt! A spanyolokhoz hasonlóan játszanak, hihetetlen precízen. A dánok támadásai, az egy az egyezés, félelmetes sebességgel zajlik, erre törekszem én is a folytatásban, hogy hasonlóan jól csináljam ezt. Abban biztos vagyok, hogy a csapatunkból mindenki elraktározott jó pár dolgot ezen a hétvégén, ami segíthet majd, hogy elérjük a céljainkat, és beverekedjük magunkat a Veszprém első csapatába.”
(Kiemelt képünkön: Nagy László Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)