Másodikként jutott a középdöntőbe a magyar válogatott az U21-es férfi-vb-n
Szoros meccsen kikapott Ausztria ellen, így másodikként jutott a lengyelországi U21-es férfi kézilabda-vb középdöntőjébe a magyar válogatott.
Ahogyan az elmúlt napokban beszámoltunk róla, a Brazília és az Argentína elleni csoportmérkőzést is megnyerte a magyar U21-es férfi kézilabda-válogatott a Lengyelországban zajló világbajnokságon, amivel már bebiztosította, hogy ott lesz a középdöntőben.
A szombat délutáni, Ausztria elleni harmadik fordulós összecsapás ennek ellenére nem volt tétnélküli, hiszen ellenfelünk szintén két sikerrel kezdett, így a meccs a csoport első helyéről döntött, ami a középdöntőben plusz pontokat jelent.
A Sótonyi László szövetségi edző által irányított válogatott kezdett jobban, az első félidőben agresszívan védekezett, a leginkább bosszantó talán az lehetett, hogy az osztrákok a kelleténél többször tudták tiszta helyzetbe hozni a beállójukat. Ettől függetlenül a magyarok játszottak előnyből, a kapus Borsos Máté egymás után szállította a védéseket, így 14–10-es előnynél érte Tóth Leventééket a félidei szünet.
A második félidőt nem kezdte jól a magyar csapat, 3–0-s futással nyitott az ellenfél, nyolc percet kellett várni, hogy gólt dobjon a Sótonyi-legénység. A 44. percben utolérte Ausztria a mieinket (16–16), de a magyarok nem adták át a vezető szerepet, legalábbis egy ideig: a legrosszabbkor, két perccel a vége előtt vették át újra a vezetést (21–22) az osztrákok, 0–1 után először.
tizennégy másodperccel a vége előtt hetest is dobhatott Kovács Tamás, de csak nem jött össze a találat. Borsos Máté 13, az osztrák Bergmann pedig 19 védéssel zárt, a kapusokra nem lehetett panasz. Az említett Kovács lett a magyar csapat legeredményesebbje 6 góllal, viszont ezt a mennyiséget 14 kísérletből „hozta össze”. A részletes statisztika ITT érhető el.
A magyar válogatott így a második helyen zárta a csoportkört, és továbbjutott a középdöntőbe, amelybe viszont így nem tudott továbbvinni pontokat. A következő szakaszban az A-csoport továbbjutóival kerül össze az osztrák és a magyar együttes; folytatás hétfőn.
2025. június 18. (szerda) 14.00
Magyarország–Brazília 29–24
2025. június 20. (péntek) 14.00
Magyarország–Argentína 36–31
2025. június 21. (szombat) 14.00
Magyarország–Ausztria 21–22
A csoport első két helyezettje, Ausztria és Magyarország jutott a középdöntőbe.
A MAGYAR VÁLOGATOTT VILÁGBAJNOKI KERETE
Kapusok: Győri Nándor (NEKA), Borsos Máté (PLER), Koncz György (Szeged)
Jobbszélsők: Urbán-Patocskai Csongor (Balatonfüred), Csanálosi Richárd (NEKA)
Jobbátlövők: Nagy Ádám (Gyöngyös), Kathi Sándor (NEKA)
Irányítók: Tóth Levente (NEKA), Lukács Kornél (Szeged)
Beállók: Viski Szabolcs (NEKA), Balogh Botond (Veszprém HA), Szabó Levente (Veszprém HA)
Balátlövők: Kovács Tamás (NEKA), Balogh Dániel (Szeged), Várszegi Csongor (PLER), Gazsó Péter (NEKA)
Balszélsők: Szepesi Zsombor (Szeged), Juhász Ádám (FTC)
(Kiemelt képünkön: Kovács Tamás Forrás: IHF)