UtánpótlásSport
2025. június 23.
  • instagram
U21-ES FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, LENGYELORSZÁG
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2025-06-22 20:05

Megkezdte a közvetlen vb-felkészülést az U19-es leányválogatott

Pénteken a miskolci edzőtáborban megkezdte a munkát az U19-es leány kosárlabda-válogatott a közelgő, brnói korosztályos világbajnokságra. A csapat előkészületeiről Magyar Gergely szövetségi edző adott helyzetjelentést portálunknak.

Nemcsak az Eb-re készülő U18-as leány kosarasok dolgoznak már győzerővel, hanem az eggyel idősebbek válogatottjánál is javában zajlik a munka. Az U19-esek Miskolcon, a DVTK Arénában készülnek a nyári erőpróbára, a korosztály világbajnokságára, amelyet július 12. és 20. között a csehországi Brnóban rendeznek meg. A Magyar Gergely vezette szakmai stáb pénteken vágott bele a játékosokkal a vb-t megelőző háromhetes edzőtáborba.

(Egyébként szintén a miskolci kötődésű szakember irányítja az U20-as női nemzeti együttest is, amely augusztus 2-10. között hazai rendezésű B-divíziós Eb-n szerepelhet, és a fiatalok közül többeket akár mindkét világversenyen, tehát az U19-es vb-n és az U20-as Eb-n is láthatjuk majd játszani.)

Eddig minden a tervek szerint halad, ami az U19-es válogatott felkészülését illeti 

– nyilatkozta Magyar Gergely szövetségi edző az Utánpótlássportnak. – Június elején volt már egy néhány napos összetartásunk, amikor is elkezdtük a munka erőnléti részét. Fizikai felméréseket végeztek a játékosok, illetve mindenki kapott egyéni edzésprogramot, hogy kondicionálisan készen álljon a világbajnoki edzőtábor mostani kezdetére. Jelenleg tizenháromfős létszámmal dolgozunk, tehát a hátralévő két és fél hétben nagy keretszűkítés már nem várható, hiszen tizenketten utazhatnak majd a vébére. A játékosok zöme jó állapotban van, egyedüliként Josepovits Kinga hiányzik, aki jelenleg kézsérüléssel bajlódik, így most ő még nem hadra fogható, de várhatóan a jövő héten visszatérhet, és remélhetőleg, onnantól zökkenőmentesen tudjuk végezni a munkát egészen a világbajnokság kezdetéig.

Próbáljuk a lehető legtöbb dolgot belesűríteni ebbe a háromhetes edzőtáborba, és átvenni, elmélyíteni azt a taktikai repertoárt, amellyel aztán a vébén szeretnénk operálni.

Nyilván, azért is igyekeztünk az erőnléti munkában előredolgozni, hogy most már jórészt csak a kosárlabda szakmai részére fókuszálhassunk.

Ugyanakkor azt is vallom, hogy a taktika terén a kevesebb néha több,

tehát nem szeretnénk túl sok információt rázúdítani a játékosokra, mert a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt ez ilyenkor akár kontraproduktív is lehet, és összezavarhatja a fejeket. Összességében a lányok hozzáállására nem lehet panasz, rendkívül motiváltak és céltudatosak, minden edzésen maximálisan odateszik magukat, és próbálják a lehető legjobb tudásuk szerint megvalósítani azt, amit kérünk tőlük.

A társaság valamennyi tagja alig várja már, hogy világbajnokságon bizonyíthasson.

Az U19-es korosztály legjobbjai, tehát a 2006-os vagy annál fiatalabb születésűek már többször bizonyítottak a különböző korosztályos Eb-ken: a tavalyi U18-as Eb-n hatodikok lettek, míg két évvel korábban az U16-osok között Európa-bajnoki ötödik helyezést értek el.

Mások mellett Fárbás Elizára is fontos feladatok hárulhatnak az U19-es válogatottban a csehországi vb-n Forrás: FIBA.Basketball

A magyar válogatott jövő héten Spanyolországba, a Zaragoza melletti Utebo városába utazik, ahol rangos felkészülési tornán vesz részt a csehek, a franciák és a házigazda spanyolok társaságában.

Ez a torna kiváló erőfelmérő lesz számunkra, hiszen három erős válogatottal találkozhatunk, ráadásul a spanyolok és franciák tényleg igazi topcsapatnak számítanak nemcsak európai, hanem világszinten is.

Ezen a viadalon mindenképpen jó visszajelzéseket kaphatunk arról, hogy hol tartunk, mire építhetünk és miben kell még javulnunk. Utána Spanyolországból hazaérkezve még lesz tíz napunk a vb-rajtig, hogy változtassunk, csiszoljunk a hiányosságokon."

A világbajnokságon a mieink a csoportkörben Izrael, az Egyesült Államok és Dél-Korea válogatottjaival találkoznak. A kvartett mind a négy tagja továbbjut majd a nyolcaddöntőbe, tehát a vb-n a csoportkörnek csupán rangsoroló szerepe van.

Az U19-es leányválogatott kerete a vb-felkészülés során:
Rátkai Eszter
Gábor Lili
Toman Dóra
Toman Réka
Albert Szidónia
Tózer-Nemes Boglárka
Fárbás Eliza
Szűcs Gréta
Árvai Noémi
Josepovits Kinga
Czirkos Anna Panka
Szikszai Franciska
Küllős Kira

(Kiemelt kép forrása: FIBA.Basketball)