Siker, kudarc, és ami mögötte van – mesélnek a gyermeküket felkészítő edzők

Az érintettekkel és egy sportpszichológussal vizsgáltuk meg az edzőként a saját gyermekükkel foglalkozó sportszakemberek különleges helyzetét.

A sportban az edző és a tanítvány kapcsolata önmagában is nagyon összetett, rengetegszer elhangzik, hogy a szakembernek hány különböző területen kell (vagy írjuk úgy, érdemes…) otthonosan mozognia, legyen szó az adott sportág specifikus tudományán túl például a pedagógiai és a pszichológiai szerepről.

Ez a viszony azonban újabb szintre emelkedik, még különlegesebb, ha az említett kapcsolat esetében szülő-gyermek felállásról van szó, ami viszonylag ritka a sportban, ehhez képest számos híres példát találunk rá. Említhetnénk a teniszben a Williams nővéreket, Venust és Serenát, ők édesapjuk, Richard Williams irányításával kezdtek el sportolni, és váltak világklasszis játékossá (ajánljuk a témában a ’Richard király’ című, 2021-ben bemutatott életrajzi filmet), de kiemelhetnénk a klasszis norvég középtávfutó, Jakob Ingebrigtsen esetét is, akit a testvéreivel együtt édesapja, Gjert edzett gyermekkorától egészen 2022-ig, amikor viharos körülmények között szétváltak az útjaik.

Az imént említett példák tehát eredményességre vezettek, ahogyan – ha Magyarországon maradunk – az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kopasz Bálint felkészülését is az édesanyja, Kopaszné Demeter Irén vezeti.

Az utánpótlásban is számos ilyen „együttműködést” találunk. Közülük kettőt emelünk most ki, hogy utánajárjunk, ebben a kapcsolatban plusz kihívással jár-e a siker kezelése.

Pályafutása eddigi legnagyobb eredményét érte el a májusi U19-es evezős Európa-bajnokságon a 17 éves Kup Barnabás, aki az egypárevezősök között ezüstérmet szerzett. A fiatal korábban is megmutatta már, az egyik nagy reménysége a sportág hazai közegének, ráadásul úgy, hogy az édesapja az edzője. Kup László 2024 őszén „vette át teljesen” a fia felkészítését, de már előtte is évekig segített neki.

„Én, a lányom és a nagyobbik fiam is evezős, ebbe a sorba csatlakozott be kilenc éves korában Barnabás – emlékszik vissza Kup László. – Csepelen kezdett, és már tízévesen nyerni tudott az egy évvel idősebbek között, majd a folytatásban is eredményes volt, a versenyei nagyrészét megnyerte. Az evezés technikai és elméleti részével is foglalkozom edzőként, emiatt tizennégy évesen fordult hozzám először azzal a kérdéssel, hogyan lehetne jobb ebben a sportágban.

emiatt kért meg, hogy segítsek, ugyanis óriási motiváció dolgozott benne már akkoriban is, folyamatosan meg akarta előzni az idősebbeket, sőt a nagyobb hajókat is, egypárban kiáll a párosok, a négyesek de még a nyolcasok ellen is. Az edzésekre is versenyként tekint, ami jó dolog, így különösebben nem kellett vele megértetni, hogy a mi sportágunkban a tréningeken dőlnek el az éles megméretések, attól függően, ki mennyi munkát tesz bele a felkészülésbe. Volt bennem apró félsz, vagy kétely, hogy biztosan jó ötlet-e a gyerekemet edzeni, de az első pillanattól jól működött a közös munka, az eddigi eredmények pedig azt igazolják, jó úton haladunk. Ez borzasztóan fontos, hiszen így tovább mélyült a bizalom. Azt viszont az elején leszögeztük, hogy ha megakad a fejlődése, változtatunk a felálláson, más edzőt keresünk.”

De vajon mi a helyzet a sikerek kezelésével? Kup László elmondása szerint a tanítványa, a fia szerencsés beállítottságú.

„2023-ban egy-két másodperccel csúszott le az országos bajnokság legjobb korosztályos idejéről, és még aznap kijelentette, hogy egy évvel később ezt a célt el akarja érni, megkért, hogy segítsek neki. Nem volt más dolgom, támogattam ezen az úton, és össze is jött a legjobb idő. Óriási boldogság volt az U19-es Eb-ezüstérem megszerzése is, de ami nagy segítség a pályafutásának, és egyúttal nekem is, hogy

Nem végállomásról beszélünk, hiszen egy tizenhét éves srácról van szó. Az említett kontinensviadalon fiatalabbként szerepelt, így semmiféle nyomás nem volt rajta, azt pedig próbálom én is erősíteni benne, hogy ezzel nem szabad megelégedni. Szerencsére ezzel nincs túl sok dolgom, mert hihetetlenül céltudatos.”

Valamelyest másmilyen helyzetben van a korábbi triatlon-válogatott Kropkó Andrea, akinek mind a négy gyermeke (a 22 éves Márta, a 20 esztendős Márton és a 15 éves ikerpár, Jázmin és Ábel) versenysportol, ráadásul eredményesen: Márta Európa Játékok és korosztályos világbajnoki bronzérmes, Márton felnőttvilágkupa-ezüstérmes és junior Eb-harmadik, Jázmin pedig junior Európa-kupa-bronzérmes. Mivel mindegyikőjükkel Andrea foglalkozik elsődlegesen (segítséget persze több másik szakembertől is kap, például a férjétől, a sokszoros Ironman Kropkó Pétertől), talán a logisztika jelenti a legnagyobb kihívást az életében, de persze a szülő-edző egyensúlyt is meg kell tartania.

„Esetünkben túl sokat nem gondolkodtam, hogy jó-e ez a felállás; ez van, ezt kell megoldani – kezdi Kropkó Andrea. – Egyik gyermekem sem az elszállós fajta, talán leginkább azért, mert egy-egy ilyen sikert sok kudarc és pofon előz meg. Szülői szemmel régóta tudtam, hogy ezek a szép eredmények bennük vannak, de valamiért nem akart összejönni, a peches helyzeteket pedig nehezebb szülőként és edzőként kezelni, mint amikor mondjuk világversenyérmet szerez valamelyik gyerekem.”

Az emlegetett pofonokból kijutott a testvéreknek, Márta például többször is kimondottan rosszkor sérült meg (már ha lehet bármikor jó időpontban…), 2024-ben az olimpiai kvalifikáció úszott el lábtörés miatt. Azóta viszont szebbnél szebb eredményeket ér el, ahogyan a testvérei is.

„Mindig mondom nekik, hogy meg kell becsülni a sikert, főleg, hogy sosem lehet tudni, mikor jön a következő peches szituáció, vagy sérülés. Viszont ami fontos, hogy nálunk nem mindig az az igazi siker, amikor felállunk a dobogóra, sokszor egy tizedik hely nagyobb örömöt okoz, mert tudjuk, mi előzte meg a versenyt. Egyébként nem szeretem őket túldicsérni, és ők sem igénylik ezt, a boldogság mellett a hibákat is észre kell venni, így lehet fejlődni. Ha mélyponton van az egyikük, fontos talpra állni, ilyen volt Márti lábtörése, amit ők és én is igazságtalannak éreztünk, de ilyen a sport.

Hiszen »én az anyukájuk vagyok, mi mást mondanék«? Ha pedig a lábtörős esetnél maradunk: ilyenkor sokat segít a kreativitás, el kell terelni a lábadozás alatt a figyelmét. Nem egyszerű, mert mozgásban korlátozott, de megtaláltam a módját például kézműves foglalkozással, csajos programokkal, mint beülni a fodrászhoz… Végülis ez az anyák dolga.”
 

(Kiemelt képünkön: Kup Barnabás, a háttérben Kup Lászlóval, a 2024-es ergométeres ob-n Forrás: MESZ)