Csütörtökön kezdődik az U23-as és ifjúsági Európa-bajnokság
Csütörtökön kezdődik Romániában a kajak-kenusok U23-as és ifjúsági Európa-bajnoksága, amelyen népes magyar csapat indul.
Elérkezett a július, ezzel együtt pedig az utánpótláskorú kajakosok és kenusok kulcshónapja, amely során a korosztályos Európa- és világbajnokságot is megrendezik a fiataloknak.
Sportolóink előbb az Eb-n mérethetik meg magukat, két héttel a felnőttek kontinensviadala után (amelyen szintén születtek korosztályos magyar érmek) a fiatalok Európa-bajnokságát is megrendezik: a viadalnak Románia ad otthont, pontosabban Pitesti városa, ahol a hazai szövetség beszámolója szerint összesen 53 magyar indulónak szurkolhatunk majd.
a korosztályos világversenyeken (bár a felnőttekén is...) rendre a magyar csapat a legeredményesebb, tavaly az U23-as és ifjúsági vb-n és Eb-n összesen 56 érmet szerzett a küldöttségünk, mindkétszer utcahosszal zárt a nemzetek különversenyének élén.
A magyar válogatottban számos világbajnokot találunk, Rendessy Eszter pedig már olimpián is járt, az utánpótlásunk minőségét és szélességét viszont jól mutatja, hogy a felnőtt Eb-n vízre szálló sportolóink közül senki sem vesz részt a romániai viadalon.
Az ifjúságiak között a válogatón triplázó Mircse Iván, Paragi Petra és Holló Hanna Havadi is ott van a keretben, a küldöttség legfiatalabb tagjai pedig az egyaránt 2010-es születésű, tehát még serdülőkorú Gazdag Lili és Faragó-Tóth Vince.
Ifjúságiak
Leány kajak:
K-1 200: Gazdag Lili Renáta
K-1 500: Holló Hanna Havadi
K-2 500: Holló Hanna Havadi, Acélos Hanna Glória
K-4 500: Varró Csenge, Gazdag Lili Renáta, Petrik Abigél, Debreczeni Lora Szkralett
K-1 1000: Moór Mirtill
Fiú kajak:
K-1 200: Gazdag Marcell Zsolt
K-1 500: Gazdag Marcell Zsolt
K-2 500: Mircse Zoltán Iván, Szabó Vilmos
K-4 500: Zákány Máté, Herk László, Gyarmati Levente, Borda Huba
K-1 1000: Mircse Zoltán Iván
K-2 1000: Jancsó Levente, Gyarmati Levente
Leány kenu:
C-1 200: Paragi Petra Laura
C-2 200: Bernáth Iringó Virág, Kis-Batka Iringó Júlia
C-1 500: Matkovics Vanda Zita
C-2 500: Matkovics Vanda Zita, Paragi Petra Laura
Fiú kenu:
C-1 200: Barna Dávid Zsombor
C-1 500: Gyányi Milán
C-2 500: Pálfalvi Viktor Gyula, Gyányi Milán
C-1 1000: Marenec-Dózsa Zsombor
C-2 1000: Faragó-Tóth Vince, Faragó-Tóth Ábel
C-4 500 mix: Bernáth Iringó Virág, Molnár Lukács Ivo, Molnár Ádám István, Kis-Batka Iringó Júlia
U23-asok
Női kajak
K-1 200: Decsi Dorina
K-1 500: Rendessy Eszter Júlia
K-2 500: Gombás Alíz, Pető Hanna
K-4 500: Szegedi Angelina Judit, Bársony Ottilia Eszter, Tölgyesi Flóra, Rugonfalvi-Kiss Janka
K-1 1000: Rendessy Eszter Júlia
Férfi kajak:
K-1 200: Tamás Gergő
K-1 500: Kollek Bálint
K-2 500: Avar Tamás, Juhász Máté
K-4 500: Kollek Bálint, Panyik Zsombor, Avar Tamás, Samu Péter
K-1 1000: Halmy Lőrinc
K-2 1000: Panyik Zsombor, Kaed Ádám Said
Női kenu:
C-1 200: Horányi Dóra
C-2 200: Győre Panna, Molnár Csepke
C-1 500: Horányi Dóra
C-2 500: Győre Panna, Molnár Csepke
C4 500 mix: Győre Panna, Molnár Csepke, Kurczina Máté, Buday Domonkos
Férfi kenu:
C-1 200: Kurczina Máté
C-1 500: Uhrin Dávid
C-2 500: Molnár Csanád, Rumi Gergő
C-1 1000: Uhrin Dávid
C-2 1000: Mészáros Milán, Mitropoulos Iliász
(Kiemelt képünkön: Paragi Petra Forrás: MKKSZ)