Érmes esélyek az ostravai ifjúsági és serdülő Eb-n
Tizennégy magyar játékossal a mezőnyben pénteken kezdetét veszi a csehországi ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa-bajnokság. A mieink közül Lei Balázstól várhatjuk a legtöbbet, aki több versenyszámban is éremesélyesként indul.
Július 11. és 20. között a csehországi Ostravában rendezik meg a korosztályos asztalitenisz Európa-bajnokságot. Az ifjúságiak és serdöülők kontinensviadala pénteken a csapatversenyekkel veszi kezdetét, míg az egyéni küzdelmeket jövő szerdától tartják.
Ami a csapatversenyt illeti, az ifjúsági leányválogatott tavalyi visszajutásával idén végre újra mind a négy magyar együttes az A-divízióban lesz érdekelt. Az ifjúsági fiúk a horvátokkal, a belgákkal és az osztrákokkal kerültek közös csoportba, míg a lányoknak első körben a lengyelekkel, a románokkal és az olaszokkal kell összecsapnia a csoportkörben. A serdülő fiúk a német, francia, belga hármas mellett kaptak helyet, a lányok pedig a németekkel, a horvátokkal és a moldoviakkal találkoznak.
Egyenes ágon az A-divízió csoportgyőztesei és második helyezettjei jutnak be a legjobb 16 közé.
A korosztályos Európa-ranglistán negyedik Lei Balázzsal és az ötödik Szántosi Dáviddal az élen

A csapatversenyek kedd estig tartanak, az egyéni számok azt követően, jövő szerdán délelőtt startolnak el a selejtezőcsoportokkal.
A már felnőtt Eb-n is járt Lei akár egyesben odaérhet a dobogóra, ugyanakkor párosban abszolúte aranyesélyesnek számít a szlovákiai Árpás Sámuellel alkotott egységük. Korábban serdülő-világbajnokok is voltak együtt, míg jelenleg a másodikok az U19-es párosok világranglistáján.
A serdülőknél elsődlegesen abban a Gergely Márkban bízhatunk, aki az európai rangsorban a harmadik, a világranglistán pedig a 18. helyen állva várhatja a korosztályos Európa-bajnokságot.
Tavaly két bronzéremmel zártak a magyar fiatalok az utánpótlás Eb-n. A serdülők között Barcsai Sophie és Dohóczki Nóra, az ifjúságiaknál Lei Balázs és Árpás Sámuel párosa zárt harmadikként. A csapatversenyben akkor az ifjúsági fiúk hetedikek, míg az ifjúsági és serdülő lányok egyaránt kilencedikek lettek.
Serdülők
Lányok: Fegyver Zsófia, Szögi Szonja, Somogyi Heidi
Fiúk: Gergely Márk, Szabó Lénárd, Zsigmond Simon
Ifjúságiak
Lányok: Nagy Judit, Nagy Rebeka, Pétery Johanna, Dohóczki Nóra
Fiúk: Lei Balázs, Szántosi Dávid, Poór Balázs, Kizakisz Georgiosz Nikolaosz
Edzők: Böhm Gábor, Szabó Krisztián, Zombori Dávid, Varga László
Serdülő fiú csapatverseny, selejtezőcsoport
Magyarország–Franciaország 11:10
Magyarország–Németország 17:30
Ifjúsági fiú csapatverseny, selejtezőcsoport
Magyarország–Belgium 11:10
Magyarország–Horvátország 17:30
Serdülő leány csapatverseny, selejtezőcsoport
Magyarország–Moldova 13:20
Ifjúsági leány csapat – selejtezőcsoport
Magyarország–Lengyelország 13:20
(Kiemelt képen: Lei Balázs Forrás: WTT/MOATSZ)