Hullámzó játékkal a 10. helyen zárták az U16-os lányok az Eb-t
Három győzelemmel és négy vereséggel az U16-os leány röplabda-válogatott csoportja hatodik helyén végzett, és összesítésben pedig a 10. helyen zárta az albán-koszovói közös rendezésű korosztályos Európa-bajnokságot; Kőnig Gábor szövetségi edző értékelt portálunknak.
Mint arról beszámoltunk, a csoportelső csehek elleni háromjátszmás vereséggel fejezte be szereplését a magyar válogatott Pristinában, az Albániában és Koszovóban zajló U16-os leány röplabda Európa-bajnokságon. A mieink ezzel kilenc ponttal és három győzelem mellett négy vereséggel zárták a kontinensviadalt. Kőnig Gábor együttese a hatodik helyen végzett a nyolcas csoportjában, amely így a tizedik helyre volt elegendő a teljes mezőnyben. (A 16 résztvevő csapat két nyolcas csoportban szerepelt, amelyből csak az első két-két csapat jutott tovább, és folytathatta az elődöntőben, míg további helyosztókat nem rendeznek.)
A magyar lányok még a szlovénok és a montenegróiak elleni sikerekkel kezdték az Eb-t, majd kikaptak a horvátoktól és törököktől is. Ezután a házigazda koszovóiakat simán verték, és a legvégén a görögökkel, illetve a csehekkel szemben alulmaradtak.
„Amikor az Európa-bajnokság előtt kérdeztek az erőviszonyokról, már akkor elmondtam, hogy rendkívül kiegyensúlyozott csoportba kerültünk, és várhatóan nagyon közel lesznek egymáshoz a csapatok játékerőben, majd látva az eredményeket, végül be is igazolódtak ezek a várakozások – értékelt Kőnig Gábor szövetségi edző az Utánpótlássportnak. – Koszovó kivételével a mi csoportunkban bárki bárkitől képes volt pontot rabolni, s így fordulhatott elő az a kuriózum, hogy a nyolc pontot szerző Szlovénia csak a hetedik lett a csoportban.
Sokszor úgy éreztem, mintha hullámvasúton ülnék, akár még mérkőzésen belül is nagyok voltak az ingadozások.
Összességében viszont azt mondhatom, hogy persze végezhetünk volna előrébb is, de ezzel együtt sem lehetünk igazán csalódóttak.

Ebben a korosztályban a legutóbbi, 2023-as Eb-n szintúgy tizedikként, míg azt megelőzően 2021-ben – mindeddig a legjobb eredményt elérve – a hetedik helyen zártak a magyar U16-os lányok.
Ugyanakkor nem szeretnék túlságosan kritikusnak tűnni sem, mert hál' istennek pozitív pillanatokból, jó produkciókból is jutott a tornára. A későbbi döntős török csapat ellen például 0:2-ről álltunk fel, és játszottunk velük ötszettes ki-ki meccset.
Mindent egybevéve, méltón képviseltük az országot és a hazai röplabdasportot."
Csoportkör
Július 2., szerda
Magyarország–Szlovénia 3:0
Július 3., csütörtök
Magyarország–Montenegró 3:2
Július 4., péntek
Magyarország–Horvátország 0:3
Július 6., vasárnap
Magyarország–Törökország 2:3
Július 7., hétfő
Magyarország–Koszovó 3:0
Július 9., szerda
Magyarország–Görögország 0:3
Július 10., csütörtök
Magyarország–Csehország 0:3
Sándor Nóra
Indra Sára
Kindornai Viktória
Faragó Anna
Sánta Laura
Dibusz Viktória
Kis Gréta
Hoó Petra
Bite Adél
Czuppon Liza
Ilonka-Kalla Sára
Horváth Emma
Ónodi Jamina
Kristóf Kata
(Kiemelt kép forrása: CEV)