
Az alapítók alkotta kuratórium megnevezte A hónap utánpótlásedzője díj januári kiírásának három jelöltjét.
Az alapítók alkotta kuratórium megnevezte A hónap utánpótlásedzője díj januári kiírásának három jelöltjét.
Hogyan viszonyulnak az utánpótlásedzők a tanítványaik telefonhasználatához? Ennek jártunk utána öt szakember segítségével.
Az U16-os leányválogatott megnyerte a zadari Eb-selejtezőcsoportját, és kijutott a nyári kontinenstornára; Kőnig Gábor szövetségi edző boldogan értékelt.
A hazai szinten egyeduralkodó Vasas Óbuda mellett a klub második csapata, a szinte kizárólag utánpótláskorúakból álló Vasas SC is elindul a női Extraligában.
A Vasas leány röplabdázói az U17-es, U15-ös és az U13-as bajnokságokat is megnyerték; Kőnig Gábor szakmai igazgatóval beszélgettünk a sikerek kapcsán.
A Mesterfogások című sorozatunkban ezen a héten Kőnig Gábor, a Vasas röplabdatrénere osztja meg a gondolatait a tanulás és a sport egyensúlyáról.
Az U20-as női válogatott harmadik lett a portugáliai Eb-selejtezőtornáján, így lemaradt a kijutásról; Kőnig Gábor szövetségi edző felemás érzésekkel értékelt.
A Vasas kizárólag utánpótláskorúakból álló második csapata megnyerte az alapszakaszt a felnőtt női röplabdázók másodvonalában.
Az U20-as női válogatott ötödik lett Eb-selejtezőtornáján, s ezzel továbbjutott, ám az U20-as fiúknak nem sikerült ugyanez, hatodikként zártak csoportjukban.
Az U20-as női röplabda-válogatott a szlovákok elleni négyjátszmás sikerrel kezdte a maribori Európa-bajnoki selejtezőtornát.