Többsportágas fiatalok – előny vagy hátrány?
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!
Előny, ha egy fiatal párhuzamosan több sportágat űz? A másik rovására megy, ha mondjuk kettőben is versenyez, vagy éppen pozitív a hatása? Hogy állnak a jelenséghez itthon és külföldön a sportszakemberek? Ezeknek a kérdéseknek igyekeztünk utánajárni a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sportmenedzsment Tanszékének vezetőjével, Géczi Gáborral.
„Remek volt a kint eltöltött idő, ami rengeteg dologban különbözött a magyar viszonyoktól. Az első és legnagyobb különbséget a szabadság kapcsán tapasztaltam: kint nincsen ráerőltetve a gyerekekre, hogy idejekorán tegyék le a voksukat egy sportág mellett, sokáig párhuzamosan űznek többet. Nem is értettem, amikor kikerültem, hogyan lehet, hogy tizenhét évesen még nem tudják eldönteni, melyik sportággal akarnak foglalkozni. Aztán rájöttem, hogy más hozzáállás is létezik, nem csak a magyar…” – mesélte nemrég a honlapunknak a Feröer-szigetek kapcsán a kézilabdakapus Gödör Bence, aki a sportágban az egyedüli magyar játékos, aki az északi országba szerződött ki, még 2020-ban. Gödör elmondta, akkor nézett nagyot, amikor az egyik tréningen az egyik fiatal csapattársát keresve az edző felvilágosította, hogy az éppen kosárlabdázik, emiatt hagyja ki az aznapi foglalkozást.
A több sportágat párhuzamosan űző fiatalok példája viszonylag ritka (hangsúlyozzuk, nem arról van szó, aki kiegészítő mozgásként/hobbiból heti egyszer eljár például fallabdázni, hanem aki rendszeresen edz mindkét sportágban), de előfordul, ráadásul van, aki többfronton eredményes. A jelenleg is zajló európai ifjúsági olimpiai fesztiválon (EYOF) a magyar csapatban szereplő Salim Kamilah (a világ- és Európa-bajnok, olimpikon Salim Omar húga) az egyetlen a többezres mezőnyben, aki két sportágban is elindult a multisporteseményen: kedden még a 2000 méteres akadályfutásban jutott tovább elsőként a futamából, szerdán pedig már az „eredeti” sportágában, tekvondóban (amiben egyébként háromszoros korosztályos Európa-bajnok) mutatta meg magát, mind a négy meccsét magabiztosan megnyerve szerzett aranyérmet. Pénteken reggel jöhet a 2000 méter akadályfutás döntője a 16 esztendős reménységnek…
De hasonlóan különleges a helyzete a honlapunkon nemrégiben bemutatott, 15 éves Svec Anna Sábának, aki a szlovák korosztályos leány kézilabda-válogatottal korábban már B-divíziós Eb-n szerepelt, míg pár hete a magyar U16-os leány vízilabda-válogatott tagjaként Európa-bajnoki bronzérmet ünnepelhetett.
„Hazánkban ez a helyzet az utóbbi időben valamennyit változott, bár nem elég gyorsan, de találunk példát egyesületeknél arra, hogy nem sportágspecifikus az edzésmunka: az UTE vagy a KSI multisportszakosztályának létrejötte remek kezdeményezés, az adott klubhoz tartozó sportágakat mind kipróbálhatja a fiatal, ami zseniális, hiszen
– mondja az Utánpótlássportnak a téma kapcsán Géczi Gábor, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sportmenedzsment Tanszékének vezetője. – Vannak korai specializációs sportágak, mint például a torna és az úszás, amik rengeteg munkát igényelnek, ezeknél korán ki kell alakítani a gyerekekben a szükséges készségeket, ezeket magas szinten kell tudni. A késői specializáció esetében jóval több példát lehet mondani: gondoljunk a teniszre, Roger Federer sokáig futballozott, végül – valószínűleg jó döntést hozva – a tenisznél kötött ki, a jelenlegi világelső Jannik Sinner pedig síbajnok volt utánpótlásszinten.”
A szakember kiemeli a személy jelentőségét is.
„Erről az aspektusról el szoktunk feledkezni.
Az is tény, ahhoz, hogy valaki nagyon magasszintű sportteljesítményre legyen képes, óriási motiváció és monotóniatűrő képesség kell. Egyénfüggő, kinél mi működik.”
Géczi elmondta, hogy érdemes átgondolni az utánpótlásképzéshez való hozzáállást. Ahogyan ő fogalmaz, „korosztálytól függetlenül mindig az az elvárás, hogy a legjobbak legyünk.”
„Nem lehet mindig minden egyes felnőtt- vagy korosztályos eseményt megnyerni. A statisztikák is megmutatják, hogy a juniorként a világ legjobbjai közé tartozó sportolók tíz százaléka tud odaérni a felnőttmezőnyben is az elitbe. Hazánkban a sportvezetők, szakemberek jellemzően nem hosszútávban gondolkodnak, pedig
A korosztályos eredmények a gyerekeknek fontosak, természetes, hogy nyerni akarnak, de összességében a fejlődésen van a hangsúly. A skandinávoknál ezt láthatjuk, Norvégia például etalon ebből a szempontból; ők a felnőttkorosztályra próbálják meg felépíteni a sportolóikat, akik mire odaérnek, örömversenyzéssel, nyomás nélkül szerepelhetnek. Manapság sokszor látjuk, hogy akár harmincéves kor fölött is kijöhet a csúcsteljesítmény, jellemzően azoknál a sportolóknál, akiket nem hajtottak túl, nem égettek ki utánpótláskorban. Ezek jó példák, nekünk is lehetne adaptálni, és a saját viszonyaink között megvalósítani.”
De vissza a többsportágas fiatalokhoz: a szakember szerint számos előnye van, ha valaki több irányba indul el fiatalként.
„Gondoljunk csak bele: ha két sportágat űz a gyerek, és az egyikben ügyesebb, sikeresebb, az a másikra is jó hatással lehet, önbizalmat ad. Ráadásul nem lesz a fiatalban az a szorongató érzés, hogy »egy sportágat csinálok, ha ebben nem leszek jó, akkor vége mindennek…« Szintén pozitív hozadék, hogy a különböző sportágakban különböző társaságokba kerül, nagyobb lesz a baráti köre. Ezzel kapcsolatban a sportágak közötti együttműködés is elengedhetetlen.”
(Kiemelt képünkön: Salim Kamilah tekvondóaranyat ünnepel az EYOF-on (balra), és az atlétikapályán Forrás: MOB-Media és MASZ)
