Elérte a célját, mégis hiányérzettel zárta az U19-es leányválogatott a brnói vb-t
Bár a kitűzött célt, vagyis a negyeddöntőbe jutást teljesítette az U19-es leány kosárlabda-válogatott a brnói korosztályos világbajnokságon, a végül nyolcadikként záró magyar csapat szövetségi edzője, Magyar Gergely felemás érzésekkel értékelte a tornát, ugyanis a mieink karnyújtásnyira voltak attól, hogy éremért játszanak a vb-n.
Mint arról beszámoltunk, a helyosztón a portugálok elleni vereséggel fejezte be világbajnoki szereplését az U19-es leány kosárlabda-válogatott Brnóban, ahol így Magyar Gergely együttese végül a nyolcadik helyet szerezte meg. A magyar csapat három győzelem mellett négy vereséggel zárta a tornát, és azzal, hogy bejutott a negyeddöntőbe, az előzetesen kitűzött céljukat el is érték a lányok. Ugyanakkor a mieinkben mégiscsak lehet némi hiányérzet, mivel a papíron jóval esélyesebbnek tartott ausztrálok ellen rendkívül közel jártak az elődöntőbe kerüléshez, és végül csak hosszabbításban maradtak alul a későbbi finalistával szemben a negyeddöntőben. Aztán az 5-8. helyért zajló helyosztókra kicsit elfogyott a válogatottunk, és a japánoktól, illetve a portugáloktól is vereséget szenvedett, így be kellett érnie a nyolcadik hellyel.
Érdemes hozzátenni, hogy persze szenzációs eredmény és egyúttal hatalmas meglepetés lett volna a válogatottól, ha bejut az elődöntőbe, és éremért játszhat a világbajnokságon, ugyanakkor így sincs ok a szégyenkezésre, hiszen a csapat megmutatta: a világ legjobbjaival is képes felvenni a versenyt.
„Mivel három egymást követő vereséggel fejeztük be a világbajnoki szereplésünket, így mindenképpen maradt bennünk hiányérzet, érthető módon kicsi csalódottan zártuk az eseményt – kezdte az értékelést Magyar Gergely szövetségi edző az Utánpótlássportnak. –
Nyilván, az ausztrálok ellen elveszített negyeddöntő sokáig fájó emlék lesz, hiszen a harmadik negyedben már tíz ponttal is vezettünk, és karnyújtásnyira voltunk a legjobb négy közé kerüléstől. Összességében remekül játszottunk és erőnfelül is teljesítettünk azon a meccsen, majd a végére sajnos kicsit el is fogytunk.
Nagyon komoly fejtörést tudtunk okozni az ausztráloknak, és a legvégén csak a fizikális előnyüknek köszönhetően tudtak minket felőrölni. A negyeddöntős vereségünkbe aztán kicsit bele is rokkantunk lelkileg és fizikailag egyaránt. A torna elején orrtörést szenvedő Gábor Lili után a helyosztókon sorban dőltek az újabb kulcsembereink Rátkai Eszter és Toman Dóra személyében. A legvégén már arra is kellett törekednünk, hogy további sérülések nélkül megússzuk, és spóroljunk azoknak a játékosoknak az energiáival, akikre majd az augusztusi U20-as Eb-n is számítunk. Végezhettünk volna egy-két helyezéssel előrébb, de sokkal fontosabb, hogy megóvjuk a játékosok egészségét."

A mieink közül Rátkai Eszter (11,3), Toman Dóra (10,1) és Toman Réka (10,3) is nagyszerűen teljesített, és mindhárman tíz pont felett átlagoltak. Emellett Rátkai a meccsenkénti 6 asszisztjával a torna legjobbja lett a teljes mezőnyt tekintve a gólpasszlistán.
„Öröm volt látni, hogy megvannak azok a tehetségeink, akik nemzetközi szinten is meghatározó teljesítményre képesek, akár vezér- vagy kiegészítő szerepben.
Emellett a szakmai stábbal és a játékosokkal közösen sikerült egy olyan egységes csapatot megteremteni, amelyben mindenkinek megtaláltuk a helyét, a lányok félretették az egójukat és keményen beleálltak a rájuk szabott szerepbe. A kiemelkedő egyéni teljesítmények és a csapatjáték megfelelő egyensúlyban volt, s ennek köszönhetően magabiztosan jutottunk el a negyeddöntőig. Rögtön az elején ki-ki meccset nyertünk Izraellel szemben, majd az USA ellen is helytálltunk, míg Koreát és Nigériát aztán simán vertük.
Az U19-es válogatottból négyen – Fárbás Eliza, Rátkai Eszter, Toman Dóra és Toman Réka – várhatóan az augusztus másodikán kezdődő, miskolci B-divíziós U20-as Eb-n is ott lesz a magyar csapatban.
Az 5. helyért
Magyarország–Portugália 58–74
Az 5-8. helyért
Magyarország–Japán 76–78
Negyeddöntő
Magyarország–Ausztrália 76–82 hosszabbítás után
Nyolcaddöntő
Magyarország–Nigéria 77–51
Csoportkör:
Magyarország–Izrael 86–82
Magyarország–Egyesült Államok 49–79
Magyarország–Dél-Korea 81–45
Rátkai Eszter
Gábor Lili
Toman Dóra
Toman Réka
Albert Szidónia
Tózer-Nemes Boglárka
Fárbás Eliza
Szűcs Gréta
Árvai Noémi
Josepovits Kinga
Czirkos Anna Panka
Szikszai Franciska
(Kiemelt kép forrása: FIBA)