Kósa Nóra, Birta Botond és csapataink aranya az U15-ös Eb-n
Kósa Nóra és Birta Botond egyéni diadala mellett a magyar U15-ös csapatok is aranyérmesek a kaunasi korosztályos öttusa Európa-bajnokságon.
Az U15-ös öttusázó reménységek még nem vívnak a világversenyeiken, így a páston nem is remekelhettek a korosztály a litvániai Kaunasban zajló – így négytusa – Európa-bajnokságán, melyen a magyarok minden fennmaradó számban igazán kitettek magukért, és
Egyéniben a lányok között Kósa Nóra lett Eb-győztes, miután úszásban és az OCR-pályán is a legjobb volt, és magabiztos előnyéből 12 másodpercet megőrzött a záró, kombinált szám végére is.
Kertai Gréta is közel járt a dobogóhoz, ám végül az előkelő negyedik helyen zárt, míg Gyarmati Míra a 17., Fischer-Colbrie Fédra pedig a 27. lett. Az eredményeknek köszönhetően a Kósa, Kertai, Gyarmati hármas is aranyérmesként végzett.

A fiúk viadalán Birta Botond emelkedett ki a mezőnyből stabil versenyzéssel, és a szoros hajrában török ellenfelét megelőzve ért célba elsőként.
A többieknek is jár a dicséret, ugyanis Sütő Balázs nyolcadik, Szabó D. Fülöp kilencedik, Koselák Zalán pedig a tizenegyedik lett. És kellettek a jó helyezések ahhoz, hogy a Birta, Sütő és Szabó D. alkotta csapat is kontinensbajnokká avanzsálódjon.

Az U19-esek – már öttusa – Eb-je együtt zajlik az U15-ösökével, és a keddi versenynapon az idősebb korosztályt képviselő fiúk is döntőztek. Itt a nemrégiben Johannesburgban U17-es világbajnoki címét kiérdemlő Szécsi Nemere negyedik helyezését kell megsüvegelnünk. Bognár Levente a 22., Domján Bendegúz a 29., Gyurka Hugó a 32. lett. A Szécsi, Bognár, Domján trió ötödik helyet könyvelhet el, az egyéni Eb-t az ukrán Oleg Rybak nyerte, aki csapatban két honfitársával is győzelmet ünnepelhetett.
(Kiemelt képünkön: az U15-ös Európa-bajnok Kósa Nóra Forrás: MPL)