Róth Kálmán: Mindig azt tartom szem előtt, mi a jó a gyereknek
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!
A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben indított Mestermunka című sorozatunkban az utánpótlásedzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz a legkiválóbb trénerek portréival. Ezen a héten Róth Kálmán kézilabdatrénert, a Győri Audi ETO KC utánpótlás-igazgatóját mutatjuk be, aki klasszis játékosok sorát indította el az útján.
Nem túlzás, a győri kézilabdázás legendás, megkerülhetetlen alakja a 66 esztendős Róth Kálmán, akit nemrég Török Bódog-életműdíjjal tüntetett ki a hazai szövetség. A díj apropóján elkészített videóban a szakember megkapta a kérdést, hogy felnőtt- vagy utánpótlásedzőnek tartja-e inkább magát, amire gondolkodás nélkül jött a válasz: tanárnak.
Pedig a versenysportban az eredményei magukért beszélnek: a Győri ETO felnőttcsapatával kétszeres bajnok, háromszoros Magyar-kupa-győztes, kétszer az EHF-kupában, egyszer pedig a KEK-döntőbe is bejutott az együttessel, mindannyiszor második lett. Számos alkalommal ünnepelhetett korosztályos magyar bajnoki címet, a junior női válogatottal pedig Eb-2. és vb-3. hellyel is büszkélkedhet. Apró kitérőtől eltekintve az egész pályafutását Győrben töltötte, „eggyé vált” a várossal,
De vissza a már emlegetett tanári pályára, hiszen az mindennek az alapja, ezzel Róth is egyetért.
„Rögtön magába szippantott a kézilabda, annak ellenére, hogy én nem játszottam, mivel az alkatom miatt mindenhonnan elutasítottak. Így sem ment el a kedvem. Egy NB II-es mérkőzésre akkoriban legalább ezer ember kiment, imádták a kézilabdát, ebbe a mágikus közegbe és hangulatba szerettem bele. Rendszeresen ott voltam a győri Textil nevezetű pályán, a Bercsényi ligetben, ahol
Győr mindig is sportváros volt, és ebben a kézilabda kiemelt szerepet töltött be – emlékszik vissza a kezdetekre Róth. – Továbbtanultam, a tanítóképző főiskolába nyertem felvételt, ahol elvégeztem a segédedzői tanfolyamot. A Gárdonyi Géza Általános Iskolába kerültem, ahol megismerkedtem egy hozzám hasonlóan »kézilabdaőrült« tanárral, Takács Miklóssal, aki magával rántott. Az ő hatására folytattam a tanulást, ő indított el az utánpótlásedzői pályán. Abban az időben természetes volt, hogy az utánpótlásedző tanárként is dolgozik, a trénerek között nagyítóval kellett keresni azokat, akiknek nem volt tanári végzettsége.
Délelőtt az iskolában voltak a gyerekek, délután pedig részt vettek a szakosztályi munkában.”
Róth esetében a nevek, akiket felfedezett és elindított a pályán, legalább annyira fontosak, mint az eredményei, sok másik később klasszis mellett Görbicz Anita és Pálinger Katalin is az „ő keze alól került ki”.
„ Az udvaron játék közben rengeteget meg lehet tudni a diákokról, rögtön látszódik, ha valakiben extra ügyesség és érzék lakozik. Mindig nyitott szemmel jártunk, akár a szomszéd iskolából is átcsábítottuk a gyereket, ha kézilabdaszempontból nem volt jó helyen. Még a falvakat is pásztáztuk, hogy felfedezzük azokat, akikben potenciál rejlik. A hét-nyolcéves korban végzett foglalkozások hihetetlenül hasznosak, pedig ez még nem is a kézilabdáról szól, hanem az alapvető mozgásformákról, előkészítésről.
Én még akkor is tanítottam, amikor a felnőttcsapattal bajnokok lettünk.”
A Balázs Béla Általános Iskola ennek köszönhetően messze földön híres lett, hiszen kiváló sportmunka folyt az intézmény falai között.
„Mondhatom, csodálatos kiválasztási rendszerünk, metódusunk volt, a fiatalok az első osztálytól kezdve folyamatosan a testnevelő szakos tanár szeme előtt voltak. Ötödiktől indultak el a kézilabda-tagozatos osztályok, attól kezdve emelt óraszámban fejlesztettük a gyerekeket. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ezt a rendszert ki tudtuk alakítani, rengeteget jelentett a folytatásra nézve. Mindig azt tartottam szem előtt, mi a jó a gyereknek, azt vallom, hogy minden csapattagra ugyanúgy kiemelten kell figyelni, hiszen rögtön megérzik, ha valakire kevesebb időt fordítasz.
hiszen a fiatal ugyanakkora sikernek éli meg.”
De vajon a felnőttként elért nagy siker pillanatában beugranak azok az emlékek, amiket az odáig vezető hosszú úton szerzett az edző a gyerekekkel?
„Sosem felejtem el, az ETO-val megnyert bajnoki címünk után a meccset követő ünneplésben elfáradtam, és leültem a kispadra, gondolkodtam. Valahol még videón is megvan, sajnos nem találom, de itt van a szemem előtt: Görbicz Anita odajött, leült mellém, nem szólt semmit, ahogyan én sem, csak néztük egymást. Biztos vagyok benne, hogy mindkettőnk fejében a következők játszódtak le:
Óriási a felelősségünk abban, kinek adjuk meg ilyen módon a lehetőséget, hiszen az a fiatal a következő éveit a sportnak rendeli alá, tulajdonképpen másra nem is nagyon jut a szabadidejéből. De az előbb említett pillanat, illetve a volt tanítványokkal való találkozás alkalmával kapott puszi és hála mind igazolják: igenis jól csináltuk!”
(Kiemelt képünkön: Róth Kálmán Fotó: Polyák Attila)
