UtánpótlásSport
2025. szeptember 10.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2025-09-10 19:29

Diósgyőrből Sopronba – Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében az U18-as Eb után

A nevelőegyesületénél, a DVTK-nál töltött hosszú évek után a 16 éves Ocsenás Móna, a juniorkorú leány kosárlabdázók legnagyobb ígéreteinek egyike a Soproni Darazsak Sportakadémiához igazolt. Az irányítóreménység elmondta, klubváltásra és környezetváltozásra volt szüksége ahhoz, hogy szintet lépjen a pályafutásában.

Tősgyökeres miskolciként a nyáron nagy váltásra szánta el magát Ocsenás Móna, aki csaknem egy évtizedet, kilenc esztendőt töltött a DVTK színeiben, mígnem idén nyáron úgy döntött, a hazai női kosárlabdasport másik vidéki fellegvárában, Sopronban folytatja karrierjét. A 2008-as születésű, U18-as válogatott fiatal alapvetően a Darazsak Sportakadémiához igazolt, ugyanakkor felkészülési meccsen már az első csapatban, a Sopron Basketben is pályára léphetett.

„Az előző évad végén megkeresett a Sopron vezetősége, hogy szeretnének leigazolni – kezdte Móna az Utánpótlássportnak. –

Mindenképpen csábító volt a soproniak hívása, de azért alaposan át kellett gondolnom, hogy mi lehet a legjobb döntés számomra. Végül arra jutottam, hogy a karrierem szempontjából most azzal járok a legjobban, ha klubot váltok, és a Darazsakhoz igazolok.

Amikor a nyár elején leültünk tárgyalni, olyan terveket vázoltak felem előttem, amelyek rendkívül kecsegtetőnek tűntek.

Úgy éreztem, ha ezt az utat választom, garantált lesz a fejlődésem a következő években, és meglesz az esélyem, hogy idővel A-csoportos játékos váljon belőlem.

Természetesen, az elválás roppant nehéz volt a DVTK-tól, hiszen kisgyerekként a klubban kezdtem el kosarazni, és egészen mostanáig diósgyőri színekben játszottam. Sok emlék és baráti kapcsolat az egyesülethez köt, így nem volt egyszerű a döntés, de ha profi játékossá szeretnék válni, meg kell barátkoznom az ilyen helyzetekkel, így a klubváltással, a környezetváltozással és annak minden velejárójával."

Ocsenás Móna Forrás: FIBA

„Az előttünk álló szezonban elsősorban az akadémia B-csoportos felnőttcsapatában, illetve a juniorok között fognak majd számítani rám, de valószínűleg lesz egy-két olyan alkalom, amikor már a nagyoknál is edzhetek. Mindenesetre annak nagyon örülök, hogy a múlt heti, brnói felkészülési tornán átmenetileg már most csatlakozhattam a Sopron Basket keretéhez, és kicsit belekóstolhattam abba, milyen is a közeg az első csapatnál.

Hatalmas megtiszteltetés volt, hogy bemutatkozhattam az első csapatban, hasznos tapasztalatokat szereztem, rövid idő alatt is sokat tanultam, és rendkívül élveztem, hogy kipróbálhattam magam közöttük.

Ugyanakkor mivel a bajnokságban a jelenlegi szabályozás nem teszi lehetővé az átjárást a két csapat, a Sopron Basket és a Soproni Darazsak Sportakadémia kerete között, így várhatóan én ebben a szezonban csak az utóbbiban, tehát a B-csoportban fogok játszani."

A Darazsak alakulata az előző idényt az A-csoportban töltötte, és kiesett az élvonalból, amely után most újra a másodosztályban fog szerepelni. Ocsenás elmondta: természetesen, nem is lehet más a céljuk, minthogy megnyerjék a B-csoportot.

Eddig remekül érzem magam Sopronban, nagyon pozitívak a benyomásaim az új közegről,

és jól halad a felkészülésünk. Természetesen, néhány dolog más, mint otthon volt, de alapvetően könnyen megtaláltam a helyem, hamar sikerült beilleszkednem."

Forrás: FIBA

A 16 esztendős Móna a nyáron a korosztályos válogatott kezdő irányítójaként megjárta az U18-as Európa-bajnokságot is, amelyen kilencedik lett a nemzeti együttessel.

„Alapvetően szép emlékeket őrzök a nyári Eb-ről, főleg annak fényében, hoyg végül pozitív mérleggel zártuk a tornát a csapattal. Bár a nyolc közé jutást sajnos nem sikerült elérnünk, de az elveszített nyolcaddöntő után szépen összeszedtük magunkat, és három győzelemmel fejeztük be a szereplésünket, így összességében pozitív szájízzel tértünk haza a Kanári-szigetekről. Hál'istennek sok játéklehetőséget kaptam, és bízom benne, hogy a mostani tapasztalatokat tudom majd kamatoztani a jövő évi U18-as Eb-n, amikor már a miénk lesz az úgynevezett vezetőkorosztály, és idősebbként nekünk kell húzni majd a csapatot." 

(Kiemelt kép forrása: FIBA)